Értéktőzsdék
Az európai színtéren továbbra is optimista a hangulat, a német befektetői bizalomról érkező vártnál jobb adatok tovább erősítették a vételi kedvet. A londoni FTSE 100 0,89, a párizsi CAC 40 1,44, a frankfurti DAX 1,30 százalékos pluszban zárta a tegnapi kereskedési napot. Jelentős nyereséget könyvelhetett el a Tesco, a piac ugyanis több mint 6 százalékos emelkedéssel honorálta azt, hogy a második negyedév az árbevétel megugrását hozta. A szektor másik tagját, a Carrefour kurzusát sem hagyta hidegen a hír, a részvények 2,3 százalékkal drágultak, míg a Metro Group árfolyama 1,6 százalékkal tornázta fel magát. A British Telecom 1,6 százalékot erősödött a Lehman Brothers felminősítése nyomán, amit azzal indokolt, hogy a részvény árfolyama nem tükrözi a várható eredményadatokat. A kontinens legnagyobb utaztatócége, a TUI 4,4 százalékot erősödött, miután a hírek szerint éppen egy kivásárlási ajánlatban gondolkodik a cég első embere.
A hétfői esést követően már erősödés vette kezdetét a Wall Streeten a nyitást követően, lapzártánkkor a Dow Jones 0,47, a Nasdaq 1,12 százalékos pluszt mutatott. A General Electric 1 százalékos emelkedést produkált, míg a Cisco 2,3 százalékkal drágult. A UPC is nyereséget mutatott fel, 1,3 százalékosat, míg a világ legnagyobb papíripari cége, az International Paper 2,5 százalékkal ért többet. A vesztesek közé "sodródott" a Coca-Cola, 2 százalékkal morzsolódott le az árfolyama, míg a legnagyobb amerikai szupermarket-hálózat, a Kroger 8 százalékot veszített értékéből.
A Budapesti Értéktőzsdén is folytatódott az emelkedés: az előző napinál jóval nagyobb, 7,78 milliárdos részvénypiaci forgalom mellett a BUX 2,75 százalékkal magasabban, 9272,53 ponton zárta a napot. A blue chipek mindegyike drágult, ám az élre a Richter Gedeon került 5,53 százalékos drágulásával. A Matáv kurzusa 1,37 százalékkal, 887, a Molé 1,23 százalékkal, 6170 forintra nőtt, míg az OTP 2640 forintos záróára 3,61 százalékos erősödést takar. Az Egis 1,57, az Antenna 3,11 százalékos emelkedést könyvelhetett el.


