BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán, vagy Kína?

Még nem hozta meg végleges döntését az Angarszkból Kína felé vezető olajvezeték végső nyomvonaláról az orosz kormány - jelentette ki Mihail Kaszjanov miniszterelnök. Az elmúlt hónapokban - éppen Kaszjanov május 3-i bejelentése alapján - a szakma tényként kezelte a délebbi, a Daking város felé vezető útvonalat. Emiatt az orosz olajszállító monopoltársaság, a Transznyefty által építendő, északi nyomvonalban érintett Japán a nyáron ki is fejezte tiltakozását. Felajánlotta, hogy komoly összeggel beszáll az építkezésbe, ha az nem Daking, hanem a japán (és általában kelet-ázsiai) export számára kedvező Nahodka felé vezet.

Mint a Világgazdaság is beszámolt, az egyébként rövidebb és olcsóbb dakingi vezeték építését mindenekelőtt a Jukosz társaság támogatta. Az olajóriás azonban (az egyik feltételezés szerint részben első emberének politikai ambíciói miatt) közelmúltban kegyvesztetté vált az orosz állami vezetés előtt, központi székházában házkutatás volt, vezetőit, tulajdonosait kihallgatták, sőt letartóztatásra is sor került. Korábban beszámoltunk, hogy a vezetéképítések óriási költségei miatt a két cső megépítése közel egy időben túl nagy falat lenne az orosz állam és olajvállalatai költségvetésének. Kaszjanov azonban sem a Jukoszt, sem a japánok lobbizását nem említi az AmCham oroszországi honlapján olvasható hírben. A környezetvédők déli nyomvonal elleni tiltakozása s az északi melletti kardoskodására hivatkozva "lépett egyet vissza".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.