BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Változatlan a jegybanki alapkamat

Nem változtatott az irányadó kamatszinten tegnapi ülésén a jegybank monetáris tanácsa. Az alapkamat továbbra is 9,5 százalékon áll. A testület a döntését viszonylag szűkszavúan értékelte, az euró árfolyamának 250 és 260 forint közé szorulását azonban megelégedéssel nyugtázta. A legutóbbi ülést követően a kommentár elsősorban a forint gyengeségének negatív következményeire koncentrált. (VG)



Háromszoros túljegyzés a HVB aukcióin

Sikerrel zárultak a HVB Jelzálogbank tegnapi jelzáloglevél-aukciói. A 2010 májusában lejáró, 9,25 százalékos fix kamatot biztosító papírokra beérkezett 7,2 milliárd forint értékű ajánlatból a pénzintézet 2,5 milliárdnyit fogadott el. Az aukciós átlaghozam 8,87 százalék lett. Az érintett sorozat teljes forgalomban lévő mennyisége jelenleg 11 milliárd forint. A 2010-ben lejáró, változó kamatozású jelzáloglevelekre 1,3 milliárd forint értékben érkezett ajánlat, az elfogadott mennyiség 500 millió forint volt. A jelenleg 7,52 százalékos kamatszint mellett az átlagár 98,40 százalék volt. (VG)



Linamar: négymilliárd forintos beruházás

Négymilliárd forintos beruházásba kezd Békéscsabán a Linamar Hungary Rt., az ottani telephelyén egy új 5700 négyzetméteres üzemcsarnok és egy 1200 négyzetméteres irodaház építését kezdte el - adta hírül a társaság közleményében. A beruházást a közelmúltban megszerzett új, precíziós megmunkálási munkák helyigénye tette szükségessé. Az építési munkák 2003. november végével fejeződnek be. A cég az alapkőletételkor együttműködési megállapodást kötött Békéscsaba önkormányzatával. (VG)



A France Telecom ajánlatot tett mobilcégére

Az Orange mobiltársaság tőzsdei napjai meg vannak számlálva: a France Telecom hétfőn nyilvánosságra hozott első féléves gyorsjelentésével párhuzamosan bejelentette, hogy ajánlatot tesz a leányvállalata részvényeire. Az ajánlat az Orange-részvények 13,8 százalékát érinti - ekkora ugyanis a közkézhányad -, 25 Orange-papírért 11 France Telecom-részvényt kínálnak, s az ajánlatot 95 millió régi és 218 millió új részvénnyel teljesítik - adta hírül a Reuters. A tranzakció értéke

7,1 milliárd eurót tesz ki, az ajánlat 21 százalékos prémiumot tartogat az elmúlt három hónapos átlagárhoz képest. A döntés vélhetően annak köszönhető, hogy az Orange teljesítménye egyre jobb: az év első hat hónapjában 3,26 milliárd eurós profitot termelt, szemben a France Telecom 2,5 milliárdos nyereségével. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.