BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra szárnyal a Brau?

Lendületes áremelkedést produkáltak tegnap a Brau-részvények a Budapesti Értéktőzsdén. A részvény a 12 800 forintos nyitás után 13 600-ig emelkedett, s e szinten, a megelőző napi 12 900 forintos zárásnál 5,43 százalékkal magasabban fejezte be a kereskedést. A múlt hét első napján megjelent, mellbevágóan alacsony árfolyamon tett nyilvános vételi ajánlat óta ez volt az első nap, amikor az addig élénk piacot és tendenciájában töretlen emelkedést mutató részvény magára találni látszott. A mozgásnak azonban egyelőre nincs magyarázata.

Az egyetlen, a nyilvánosság számára is hozzáférhető új információ egy parlamenti felszólalás volt, amelyben Szijjártó Péter fideszes képviselő a Heineken magyarországi leányvállalata, az Amstel Sörgyár Rt. Brau-részvényekre tett vételi ajánlatának alacsony árfolyamát kifogásolta, mondván: míg az osztrák Brau tulajdonosai megkapják a megfelelő árat, addig a magyaroknak ennek csak a töredéke jut. E megnyilvánulás azonban önmagában kevés ahhoz, hogy tartósan kiragadja a papírt az ajánlat közzétételét követő depresszióból.

A holland Heineken még májusban jelentette be, hogy felvásárolja a BBAG osztrák söripari céget. A Braura múlt hétfőn megjelent, a törzsrészvényekért 12 273, illetve az osztalékelsőbbségiekre vonatkozó 12 806 forintos ajánlat épp hogy a tőkepiaci törvény által előírt minimumnak felelt meg, jóllehet a befektetők 20 ezer forint fölötti összegre számítottak. Ráadásul az ajánlat arra is figyelmeztetett, hogy abban az esetben, ha az előző időszak ármozgásával foglalkozó felügyeleti vizsgálat tisztességtelen árfolyam-befolyásolást állapít meg, ez az ár még csökkenhet is. Emellett pedig a felhívásból arra lehet következtetni, hogy az Amstel a fel nem ajánlott részvényeket kiszorítási eljárás keretében kívánja megszerezni. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.