BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BB: dinamikus növekedés

A Budapest Bank (BB) idei első kilenc hónapja a hitelállomány vártnál nagyobb növekedését hozta, és sikerült tartani az első fél év profitnövekedési ütemét is. A Postabank nélkül is dinamikus bővülés előtt áll a BB - fogalmazott Richard Pelly vezérigazgató, aki elmondta: a Konzumbankra nem tesznek ajánlatot.

A Budapest Banknál mind az állomány, mind a nyereség a vártnál jóval nagyobb ütemben bővült - értékelte a harmadik negyedévet Richard Pelly tegnapi sajtótájékoztatóján. Októberig 87 milliárd forint lakossági hitelt helyezett ki a pénzintézet, s a teljes ilyen hitelállomány az év végéig eléri a 105 milliárd forintot. Az üzletág növekedése nem csupán a lakáshiteleknek köszönhető - hangsúlyozta Aris Bogdaneris, a lakossági üzletág vezetője -, hiszen a jelzálog- és az autófinanszírozás 52 milliárdot tett ki, míg 35 milliárdot a személyi kölcsön és az áruhitel adott.

A lakossági üzletág nettó bevétele egyébként az idén 20 százalékkal bővülhet, s meghaladhatja a 16 milliárdot. Ami a jövő évi terveket illeti, az új kihelyezések volumene elérheti a 130 milliárd forintot, amiből 40 milliárdot tenne ki a jelzálog-hitelezés. A dobogó második fokát birtokló Budapest Alapkezelő 20 százalékos piaci részesedést szeretne magáénak tudni december végén, és várhatóan 40 milliárd forinttal növeli alapjai vagyonát.

A vállalati hitelállomány a lízingállománnyal együttvéve az első kilenc hónapban 21 százalékkal, 152 milliárd forintra nőtt. Ennek köszönhetően a vállalati üzletág az utóbbi kilenc hónapban 4 százalékra növelte részesedését a hazai piacon, míg a célcsoportnak számító kis- és középvállalati szegmensben már 9 százalékos szeletet hasítanak ki a tortából. Ami az idei eredménykilátásokat illeti, a bank tartja az első fél évben produkált dinamikáját, s tavaly év végi üzemi eredményét 20 százalékkal szeretnék túlszárnyalni. (A pénzintézet a 2002. évet 7,653 milliárdos üzemi eredménnyel zárta, míg konszolidált, adó előtti eredménye 7,753 milliárd forintot tett ki.)

A Postabankkal kapcsolatos múlt heti döntés után a természetes csalódottság már eltűnt, s figyelmünket ismét az köti le, hogy célpiacainkon, így a kkv- és lakossági piacon biztosítani tudjuk a szerves növekedést - mutatott rá Richard Pelly. Jövőre a fő hangsúly a jelzálog-hitelezésre és a hitelkártyára helyeződik, s vizsgálják, hogy a fiókhálózat további bővítése mellett a disztribúciós hálózatot milyen egyéb eszközökkel tudják növelni. Az organikus fejlődés mellett a bank a további akvizíciós lehetőségeket is vizsgálja, ám mint a vezérigazgató elmondta: rövid távon nem számítanak arra, hogy eladósorba kerülhet egy hazai pénzintézet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.