BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bírálja a Tebész a PSZÁF-határozatot

Törvénysértőnek minősítette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által az Amstel-Brau ügyben hozott múlt heti határozatot a Tebész tegnap, Szász Károly PSZÁF-elnöknek címzett levelében. Az érdekvédelmi szövetség úgy véli, hogy a felügyelet - és az elnök maga is - nagyot hibázott, és nem megfelelő üzenetet közvetített a többi nyugat-európai vállalat felé, amikor mindössze egymillió forintra büntette a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeire jogszabályba ütköző módon ajánlatot tevő Amstel Sörgyár Rt.-t. (A felügyeleti bírság felső határa 5 millió forint.)

A Tebész álláspontja szerint a határozat akkor felelne meg a törvényi előírásoknak, ha a jogsértések teljes kiküszöböléséig a PSZÁF felfüggesztené az Amstel Rt. Brauban meglévő tulajdonosi jogosítványait. A PSZÁF a törvényben előírt 30 napos határidőn belül választ ad a szövetség levelére - mondta lapunknak Binder István felügyeleti szóvivő.

A szövetség a Dióslaki Gábor elnök jegyezte levélben "gyanús előjelekre" hivatkozik a vizsgálat kapcsán, és jövő hétfőn élni kíván iratbetekintési jogával, amelyre az ad alapot, hogy maguk is a Brau kisebbségi tulajdonosai. A levélből az is kiderül, hogy a Tebész több, egyelőre nyilvánosságra nem hozott kérdést intézett a felügyelet elnökéhez az üggyel kapcsolatban, amelyek pontos szövegét csak megválaszolásuk, illetve a válasz elmaradása esetén hozzák nyilvánosságra. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.