Szerdán meglehetősen vegyesen mozogtak a nemzetközi tőzsdeindexek az európai színtéren. A német és francia börzeindex erősíteni tudott, míg a Wall Street eséssel nyitott. A Budapesti Értéktőzsdén a Richter mintegy 5 százalékos áresése határozta meg az index mozgásának irányát.
Bár az európai befektetők többsége ismét bizakodik abban, hogy az amerikai gazdaság fellendülése kedvezően hat a vén kontinens vállalataira is, a börzemutatók vegyesen mozogtak tegnap. A londoni FTSE-100 index 0,17 százalékot veszített értékéből, míg a párizsi CAC 40 0,44, a frankfurti DAX 0,7 százalékos pluszban zárta a napot. A Philips kurzusa 2,8 százalékot emelkedett, miután a japán elektronikai cégek optimista ez évi várakozásokról számoltak be. A Nokia 1,7, a Siemens 1,2 százalékot erősödött.
A budapesti börzemutató 0,59 százalékkal lejjebb, 9486,18 ponton zárta a szerdai kereskedést az előző napnál magasabb, közel 8,5 milliárd forintos részvényforgalom mellett. A blue chipek közül a Richter és az OTP lógott ki a sorból. A gyógyszeripari részvény 4,56 százalékkal, 23 ezer forintra morzsolódott le, amiben egyes vélemények szerint az is szerepet játszhatott, hogy egyes londoni elemzők eladásra ajánlották a részvényt. A bankpapír ennél szerényebb, 0,33 százalékos csökkenéssel megúszta. A Richter esését a Matáv és a Mol erősödése sem tudta ellensúlyozni, a távközlési részvény 1,13 százalékkal, 807 forintra tornázta fel árfolyamát, míg a Molé 1,28 százalékkal, 6700 forintra drágult. A másik gyógyszergyár, az Egis kurzusa minimálisan emelkedett, hasonlóan a BorsodChemhez.
Csekély mínuszban voltak a Wall Street indexei a kereskedés első harmadának végén, amely többek között a gyógyszeripari részvények számlájára írható. A Johnson & Johnson szívgyógyszerével kapcsolatos problémák nyomán 2,6 százalékot csökkent a részvény kurzusa. A biotechnológiai szektor egyik szereplője, a Gilead Sciences több mint 13 százalékos esést könyvelhetett el, miután az AIDS gyógyítására szolgáló termék negyedéves bevétele a vártnál alacsonyabb lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.