Bár a német részvények emelkedést produkáltak szerdán, a nemzetközi színteret nézve ezt leginkább kakukktojásnak lehetett tekinteni. Ráadásul lejtőre kerültek a Wall Street börzemutatói is, megtörve ezzel egy ötnapos emelkedési periódust. A Budapesti Értéktőzsde indexe ezzel szemben töretlenül erősödik, s már csak 247 pont választja el a 10 000 pontos határtól.
A főbb európai börzemutatók tegnap záráskor meglehetősen pesszimista képet mutattak: a londoni FTSE 100 0,08, a CAC 40 0,2 százalékos csökkenéssel zárta a szerdai kereskedést, s csupán a DAX tudott 1,17-ot erősödni. Ez utóbbi alapvetően a szoftvergyártó részvények közül a SAP 12 százalékos emelkedésének köszönhető; a befektetők ugyanis az amerikai gazdaság bővülésének jótékony hatásaiban bízva optimistán látják a szektor jövőjét. A vesztesek között található az Unilever, amely 2,1 százalékot esett tegnap, míg a Sodexho papírjai 2,7-del lettek olcsóbbak.
A BÉT hű maradt önmagához, s immáron harmadik napja mozog "széllel" szemben. Meglehetősen magas, 13 milliárd forintos forgalom zajlott a részvénypiacon, miközben a BUX 3,32 százalékkal, 9753,05 pontra erősödött. Az emelkedés mértéke elsősorban az OTP és a Richter számlájára írható. A bankpapír - újabb csúcsot döntve - 2945 forintra tornázta fel magát, ami 5,56 százalékos drágulást jelent, míg a gyógyszergyári részvény 3,77 százalékkal magasabban, 23 250 forinton zárta a napot. A Mol és a Matáv ennél szerényebb növekedést könyvelhetett el: az olajpapír 2,33, a Matáv 1,57 százalékkal növelte kurzusát.
Néhány csalódottságra okot adó vállalati hír látott napvilágot a tengerentúlon, s a befektetőknek más sem kellett: mindjárt az eladói oldalra helyezkedtek. Az SBC Communications papírjai a The Wall Street Journal egyik cikke nyomán értékelődtek le, eszerint érzékenyen érintheti az eredményüket, ha az előfizetők az új szabályozás értelmében megtarthatják régi számaikat. Az S&P 500 indexkosár tagjai közül a Winn-Dixie könyvelhette el a legnagyobb áresést, több mint 7 százalékosat, miután profitwarninggal örvendeztette meg a piaci szereplőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.