Értéktőzsdék
Csökkenéssel kezdték a hetet a főbb európai tőzsdék, ám úgy tűnik, a pesszimista hangulat nem ragadt át a tengerentúlra, s a Budapesti Értéktőzsde is 41. heti csúcsára tornázta fel magát.
Az olaj árának hatodik napja tartó emelkedése már éreztette hatását Európában, hiszen ez érzékenyen érinthet több szektor, köztük a vegyipari és a légitársaságok költségeit. A londoni FTSE 100 0,09, a párizsi CAC 40 0,46, a frankfurti DAX 0,54 százalékos csökkenéssel zárta a napot. Veszteséget könyvelhetett el a BASF, a részvények 2,3 százalékkal értékelődtek le. A Lufthansa pedig 2 százalékot veszített értékéből. A Morgan Stanley az elmúlt héten arra figyelmeztette a befektetőket, hogy 3 százalékkal, 57 százalékra mérsékeljék részvénykitettségüket, részben éppen az olajár-emelkedés miatt. Az olajtársaságok tegnap a nyertesek között voltak, a BP 0,8, a Shell 0,2 százalékot erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde indexének értéke napközben 9500 ponthoz is közelített, ám némi korrekciót követően 9389,65 ponton fejezte be a kereskedést, ami 2,15 százalékos emelkedést takar. Viszonylag magas, 7,3 milliárdos forgalom zajlott a részvénypiacon. A blue chipek mindegyike növekedést produkált, köztük a legnagyobb ugrást a Richter könyvelhette el 4,59 százalékos erősödésével. Az OTP Bank 2709 forintos záróára 3,2 százalékos drágulást takar. A Mol 0,6, a Matáv 0,8 százalékkal növelte értékét. A másodvonalbeli papírok közül 3,4 százalékkal emelkedett a Graphisoft árfolyama, és elérte az 1370 forintot.
A tengerentúlon néhány kedvező vállalati hír növelte a vételi kedvet. A Motorola 8 százalékot erősödött, s ezzel az S&P 500 index alkotóelemei közül a legnagyobb emelkedést könyvelhette el, miután bejelentette, hogy önálló, tőzsdei vállalattá teszi félvezető-gyártói részlegét. A PeopleSoft több mint 3 százalékkal növelte értékét, miután harmadik negyedévi gyorsjelentése jobb lett a vártnál. A Yahoo! közel egy százalékkal hízott, az elemzők ugyanis rekordárbevételt várnak a szerdán napvilágra kerülő harmadik negyedéves gyorsjelentésben. Lapzártánkkor a Dow Jones 0,42, a Nasdaq 0,61 százalékos pluszban volt.


