BC: még mindig halad a szekér
Két számjegyű bővülésről tanúskodik a BorsodChem Rt. (BC) első háromnegyedévi árbevétele és üzemi eredménye (az előbbi 10, az utóbbi 12 százalékkal nőtt). Ennek hátterében az emelkedő, jó fedezettel bíró TDI-termelés húzódik meg, illetve, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően üzemeit a július-szeptemberi időszak során éves üzemi karbantartásra nem állította le - derül ki a társaság tegnap közzétett számaiból. A vegyipari társaság július-szeptemberi időszakának adatait nézve a 33,2 milliárd forintos árbevétel mindössze 6 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának adatát, ám a költségek ennél kisebb ütemű erősödésének köszönhetően a 2,9 milliárdos üzemi eredmény már 40 százalék feletti erősödést mutat.
Az árbevétel alakulását illetően a gyorsjelentésből kiderült, hogy a második negyedévben érzékelhető hektikus vegyipari termékármozgást követően a harmadik negyedév során a piaci árak már konszolidálódtak, és az ásványolaj, nafta, etilén, PVC és késztermékek termékláncában minden szereplőnek közel elfogadható árarányok alakultak ki. Az árbevétel-növekedés a TDI- és az anilin-termékeknél volt jelentős: az előbbinél közel 40, az utóbbinál 18 százalékot meghaladó mértékben. A TDI jegyzési ára egyénként a második negyedévhez képest 11,9 százalékkal csökkent, a 2003. július-szeptemberi átlagos jegyzett ára 1,816 euró/tonna volt. A társaság egyik legfontosabb terméke, a PVC-por jegyzési ára mérséklődött, a preciklikus PVC-termék jövedelmezősége pedig a második negyedévhez képest javult. Ezzel szemben az etilén ára nőtt, ami jövedelmezőségének mérséklését idézte elő. Az MDI-termékek közül a nyers MDI átlagos jegyzési ára 8,4 százalékkal nőtt, míg a tiszta MDI első kilenchavi átlagos jegyzési áránál a bázishoz képest kismértékű lemorzsolódás volt tapasztalható.
Az első három negyedév folyamatait nézve, a forintgyengülés 2,5 milliárdos árfolyamveszteséget okozott, míg a kamatköltségek a gyorsított hiteltörlesztés miatt 1,6 milliárdról 900 millióra csökkentek, így az adó előtti nyereség 7,16 milliárd forint lett, 20 százalékkal alulmúlva a bázisértéket.
A harmadik negyedév azonban már biztató tendenciáról árulkodik, hiszen az árfolyamveszteség 900 millióval javult, s a társaság 3,7 milliárdos adózott eredménye közel 90 százalékos javulást jelent.
Az egyre javuló pénztermelő képesség kedvező hátteret biztosít az induláskor 80 kt/év - de 120 kt/év kapacitásig bővíthető - MDI-üzem beruházási projektjének 2003. októberi indításához - mutat rá a gyorsjelentés. (VG)


