BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsit erősödött a forint

Az elmúlt napok lejtmenete után csütörtökön már árnyalatnyit erősödni tudott a forint, a hazai fizetőeszköz nap végi kurzusa 8,56 százalék volt a sáv erős oldalán.

A nemzetközi események, így az isztambuli robbantások nem éreztették különösebben hatásukat a forint piacán. A piacon inkább az euró/dollár, dollár/jen kurzusok voltak a figyelem középpontjában. Az euro 258,00/15 forinton nyitott, szemben az előző napi 258,40/50 forintos árfolyammal, s ez a délutáni órákra sem változott. Viszonylag szűk, 257,90 és 258,40 forintos sávban mozgott tegnap a közös európai valuta, amelyet a nap végén 258,10/30-on jegyeztek.

A dollár újabb történelmi mélypontra esett napközben az euróval szemben, s ez érződött a forint kurzusán is. A zöldhasú eséssel kezdte a napot, 215,90/216,10 forintra csökkent az árfolyama a szerdai 216,50/217,00-ról. A nap végére, némi korrekción átesve, 216,40/60 forintra módosult a kurzusa.

A forintpiacon az overnight kamatok 20 bázisponttal, 9,40/50 százalékra emelkedtek. A hosszabb lejáratokon passzív maradt a piac, a kamatok előző napi szintjükön maradtak.

A nemzetközi piacokon a dollár került a figyelem középpontjába, miután a merényleteket követően a befektetők igyekeztek mindenen túladni, aminek csak egy kis köze is van Amerikához - fogalmaztak a kereskedők. A zöldhasú nemcsak az euróval és a japán jennel szemben esett, hanem a svájci frankhoz képest is veszített értékéből. A zöldhasú azonban egyelőre nem lépte át az 1,2 dolláros küszöböt az euróval szemben, "mindössze" 1,1969-ig gyengült értéke az előző napi 1,1878-es kurzusáról.

A japán jennel szemben 108,92-ra esett a zöldhasú a korábbi 109,32 jenes szintről, s egyes vélemények szerint további gyengülésre van kilátás. A dollár árfolyamgyengülését azonban behatárolhatja a japán kormány szándéka, miszerint a túl erős saját valutát jeneladásokkal gyengíti. Erre éppen szerdán volt példa, amikor a jen 107,56-ra drágult, amire három éve nem volt példa.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.