BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradt az alapkamat

Kamatemelés helyett állampapír-piaci intervencióval reagált a jegybank a forint- és kötvénypiac hétfői fejleményeire. A hazai fizetőeszköz délelőtt egészen 265 forintig gyengült eurónként, a hozamokban pedig újabb tetemes emelkedés következett. Az MNB a likviditáshiány csökkentése érdekében maga is állampapírvevőként jelentkezett az öt- és tízéves papírok körében, így a nap végére a referenciahozamok - a görbe hosszabb végén jelentős mértékkel - a múlt hét végi szintjük alatt zártak, az euró pedig 262 forint környékén stabilizálódott.

A múlt heti nyilatkozatok alapján nem volt egyértelmű, hogy a 9,5 százalékos irányadó kamatszint marad-e a monetáris tanács hétfői ülését követően. A piaci árfolyamokban egy 50 bázispontos mérséklés jelent meg, az elemzők azonban többségükben arra voksoltak, hogy a szigorítással még várni fog a jegybank. A többszörösen megerősített, 250 és 255 forint közötti árfolyamcéltól az euró jegyzése azonban hétfőn olyanynyira eltávolodott, hogy akár egy gyors emelés lehetősége sem tűnt kizárhatónak.

A hivatalos indoklás szerint azonban a forintgyengülés átmeneti zavarnak tűnik, melynek elsődleges oka a lengyel és orosz események miatti befektetői elfordulásban keresendő. A megnövekedett kötvényeladások a hozamokat olyan mértékben emelték, hogy azok öngerjesztő módon mind újabb - stoploss - tranzakciókat aktiváltak. Ezen folyamat intervenció útján történő megfékezése így hatékonyabb eszköznek tűnt.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint ugyanakkor a gyengülés elsősorban a magyar gazdaság gyenge teljesítménye okán kialakult bizonytalanságnak tudható be, így a közeljövő piaci tendenciái korántsem tűnnek egyértelműnek. Ha a beavatkozás politikája az elkövetkező két hétben nem vezet eredményre, november 17-én az alapkamat emelésére számíthatunk - tete hozzá Török. A jegybank a piac lehűtésén fáradozik Barcza György, az ING Bank elemzője szerint, amihez a jelenlegi alapkamat és a hároméves lejáratig vízszintes hozamgörbe megítélése alapján elegendő lehet. A devizapiacon a visszarendeződés beindulhat ugyan - véli Barcza. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.