A cseh kormány úgy döntött, hogy az Unipetrol holding állami részvénycsomagját a leányvállalatok adósságaival együtt fogja eladni - derült ki tegnap. Azzal számolunk, hogy így vonzóbb helyzetet teremtünk a potenciális beruházók számára - idézte Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter nyilatkozatát az Econews. A miniszter közölte azt is, hogy az állami vagyonalap a privatizációs bevételből kívánja fedezni a Ceská Konsolidacní Agentura (CKA) azon veszteségeit, amelyek az adósságok rendezése során keletkeznének. Az adósság rendezéséről a CKA konszolidációs ügynökség a jövő héten tárgyal az érintettekkel.
A cseh kormány a múlt héten hirdette meg újra az Unipetrol 63 százalékos állami részvénycsomagját. A leányvállalatok adósságállománya a sajtóban megjelent információk szerint mintegy 4,6 milliárd korona. Ebből a legnagyobb részt a Spolana Neratovice 1,8 milliárdos, illetve a Benzina 1,14 milliárd koronás tartozása képviseli. A tavaly őszszel meghiúsult akcióval szemben a cseh kormány jelen kiírása szerint konzorciumok is indulhatnak, s a prágai sajtó abban sem kívánja majd korlátozni a leendő vevőt, hogy eladja vagy megtartsa a cég leányvállalatait. Az érdeklődők között a magyar Molt, a brit Rotch Energyt, a lengyel PKN Orlent nevesítette a sajtó, megjegyezve, hogy orosz cégek részvételére is lehet számítani. A múlt hét végén a magyar BorsodChem vegyipari vállalat vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy egy Unipetrol-leányvállalat, a Spolana Neratovive megszerzésének gondolatával foglalkoznak.
A cseh ügylet részleteinek tisztázódása mellett újabb nyilatkozatban erősítette meg a lengyel kincstárügyi miniszter országa elkötelezettségét egy esetleges Mol-PKN fúzió iránt. A Reuters tudósítása szerint még az idén aláírhatják a felek a szövetség kialakításáról szóló szándéknyilatkozatot. A hírügynökség által idézett lengyel elemzők kiemelték: a tárgyalások dinamikusan haladnak előre, ugyanakkor a PKN számára nem a legmegfelelőbb időpontban körvonalazódik az ügylet, hiszen a cég költségcsökkentő programjának kedvező hatása a részvényesi értékben még nem tükröződik.
Mindeközben a hazai piac a gyorsjelentések lázában ég, s a Moltól kellemes híreket várnak a befektetők. Az elemzők eredményvárakozásai az eddigi negyedévekhez hasonlóan most is jelentős szórást mutatnak: 20 milliárdhoz közeli és árnyalatnyival 30 milliárd forint fölötti nettó eredmény-előrejelzés is napvilágot látott. Ez utóbbi, 30 milliárd forintos sáv átlépését egységesen kellemes meglepetésként értékelnék a piaci szereplők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.