EIU, WIIW: Nincs szükség azonnali beavatkozásra
A piaci bizalom helyreállításának hosszú távú eszközeként a költségvetési deficit kordában tartását ajánlja, rövid távú intézkedéseket azonban nem tart szükségesnek Matthew Sherwood, az Economist Intelligence Unit (EIU) elemzője lapunknak nyilatkozva. Utóbbiak között a devizamozgások átmeneti korlátozását és egy újabb kamatemelés lehetőségét említette. Úgy véli azonban, hogy ezen lépések kockázata nagyobb az elérhető nyereségnél, miközben a forint árfolyamára hosszabb távon szerinte amúgy is inkább az erősödés, mint a gyengülés irányába nehezedik majd nyomás. Ezt a trendet az euró átvételének közeledésével magyarázza, még akkor is, ha az EIU szerint annak 2008-ra kitűzött időpontja nem reális. Sherwood úgy véli, hogy a kamatszint lejjebb szállításának lehetőségét a befektetők számára kedvező gazdasági hírek teremthetik majd meg, kiemelve a költségvetési, inflációs és növekedési adatok jelentőségét.
Nem látja szükségét azonnali intézkedések meghozatalára Richter Sándor, a bécsi WIIW elemzője sem. Richter hangsúlyozta, hogy az árfolyam még mindig az ingadozási sáv erős oldalán van, pusztán a jegybank által kívánatosnak tartott szinttől tér el. Kérdés azonban, hogy ezt a szintet mennyire kell optimálisnak tartani. A bécsi elemző a helyzetet korántsem látja olyan tragikusnak, mint amiről a híradások szólnak, és szerinte az árfolyam változása nem is lett volna olyan feltűnő, ha a jegybank nem ismétli folyamatosan célkitűzését. Richter úgy véli, előbb meg kellene várni az árfolyam megnyugvását, majd elgondolkodni azon, hogy a kialakult szint elfogadható-e. Szerinte nem valószínű, hogy a költségvetés további szigorítása rövid távon helyreállítaná a bizalmat, és ez már csak azért sem lenne könnyen járható út, mert az állam terhei a kamatemelést követően nehezen becsülhetők meg. Egy újabb kamatemelést az elemző nem tartana logikus lépésnek, és devizakorlátozások bevezetését is kizárja. A személyi változtatásokról pedig elképzelhető, hogy azokat a piacok a pánik jeleként értékelnék. (VG)


