Erősödött a forint kurzusa
Eseményekben szegény hetet zárt a bankközi devizapiac pénteken, hacsak az nem számít kimagasló jelentőségűnek, hogy az euró immáron stabilan 263 forint környékén tartózkodott. Sőt, pénteken, kibúvót keresve az eseménytelenség vádja alól, a piac 263 forint alá küzdötte az uniós deviza árfolyamát.
A hét legnagyobb részében egy helyben ingadozott a kurzus. Emelkedő napot csökkenő váltott, és fordítva, az elmozdulások azonban visszafogottak maradtak. Pénteken az egyébként is illikvid, karácsony előtt pedig fokozottan ilyen forintpiacon a hazai fizetőeszközt támogató befektetők jelentkeztek, akik erősítették azt: árfolyama 31 bázisponttal, 6,98 százalékra emelkedett. Az euró jegyzése ennek megfelelően a hivatalos kereskedési idő végén 262,55/262,75 forint volt, szemben az egy nappal korábbi 263,45/263,60-os értékkel.
A dollár nemzetközi piaci helyzete tovább romlott pénteken, a két forintra gyakorolt hatás így egymást erősítette: a zöldhasú mintegy másfél forinttal, 212 alá gyengült.
A likviditásszűke egyedül az overnight kamatok szintjében eredményezett változást: pénteken 12,50 százalékhoz közelített az értéke. A hosszabb lejáratokon azonban teljes volt a passzivitás.
A jennel és az euróval szemben is erősödött a dollár pénteken a nemzetközi piacokon. A zöldhasú jegyzése a japán deviza ellenében a csütörtöki 107,63-ról 107,79 dollárra változott a déli órákig, jelentős elmozdulást így nem sikerült kierőszakolnia. Az euróhoz mérten 1,2426-ről 1,2378-re módosult a kurzus, ami már átmeneti hangulatváltozást jelez: több elemző tarthatatlannak ítélte az uniós fizetőeszköz erősödésének mértékét és tartósságát. Az Európai Központi Bank ugyanakkor Ernst Welteke útján ismét megerősítette, hogy nem aggódik az árfolyamfolyamatok miatt. Welteke úgy véli, hogy az euró erősödése egyáltalán nem öltött aggasztó méreteket, így egyelőre aggodalomra sincs túlzott ok. Az EKB erős, de stabil fizetőeszközt szeretne - hangsúlyozta a héten Jean-Claude Trichet elnök.


