Ma bármi megtörténhet
Csendes kereskedelem és szinte változatlan nap végi euróárfolyam jellemezte a bankközi devizapiacot tegnap. A hazai fizetőeszköz a délutáni órákban egészen a pénteki 6,67 százalékos szintjéhez közel, 6,71-on állt a sáv erős oldalán.
A forint pozíciója napközben ennél jobb is volt: a délelőtti erősödést követően kurzusa 262 forintig emelkedett az euróval szemben. Később a befektetők a monetáris tanács ülésére vártak, az ott elhangzottak azonban nem sok újat tettek hozzá az ismert tényekhez. Így a forint visszagyengült pénteki szintjére.
Sokak szerint a mostani csend vihar előszeleként értelmezhető, kevesen vállalkoznak arra, hogy a közeljövő mozgásirányát előre jelző prognózist tegyenek közzé. Ma bármi megtörténhet.
Az euró jegyzése a délután folyamán 263,30/50 forint volt, szemben a pénteki 263,00/50 forintos szinttel, a kurzus a 261,50 és 264,35 forintos értékek között ingadozott hétfőn a hazai bankközi devizapiacon.
A dollár ismét vesztett az értékéből a forinttal szemben: a zöldhasú jegyzése a pénteki 220,36/64 forintos értékek után 219,20/40 forint volt.
Az overnight kamat szintje nem változott jelentősen hétfőn, az továbbra is pénteki értéke közelében, 11,50/80 százalék környékén maradt. A hosszabb lejáratokon 20 bázispont körüli csökkenés volt tapasztalható.
Egy az amerikai feldolgozóipar teljesítményét mérő index tegnap közzétett, közel két évtizede legmagasabb szintje mentette meg a zöldhasút hétfőn az 1,2 dollár fölötti eurótartománytól. A japán fizetőeszközzel ugyanakkor nem bírt a dollár: egysége a pénteki 109,63 után 109,51 jent ért. Utóbbihoz nagyban hozzájárult a japán részvények iránti fokozódó befektetői érdeklődés: tegnap a Nikkei index 3 százalékot emelkedett.
Az euró árfolyama ezzel szemben 1,1984 dollár volt az 1,1995-es pénteki értékkel szemben, jóllehet az uniós fizetőeszköz történelmi csúcson, 1,2042 dolláron is állt napközben. A piacon továbbra is igen alacsony az érdeklődés a dollár iránt.


