Tegnap sem múlt el a pesszimista hangulat a nemzetközi értéktőzsdéken. Az európai színtéren az olajrészvények húzták le a börzemutatókat, míg a tengerentúlon egyre inkább attól tartanak a befektetők, hogy a 20 hónapos csúcsra felszökött indexekbe már bőven beépültek a vállalatok javuló profitkilátásai. A Budapesti Értéktőzsdén a pénzügyminiszter távozása okozott kellemetlen perceket a piaci szereplőknek, s a BUX a nap végéig nem tudott magára találni.

A szerdai kereskedés sem optimizmusról árulkodott a főbb európai értéktőzsdéken. A londoni börzemutató, az FTSE-100 0,78, a CAC 40 0,9, a frankfurti DAX 0,77 százalékot veszített értékéből. A lejtmenet az olajipari szektor számlájára írható. A kontinens legnagyobb olajtársasága, a BP 2,6 százalékot esett, míg a Royal Dutch Petroleum 1,7 százalékkal ért kevesebbet a nap végén, miután a Citigroup leminősítette őket. A Total és az Eni ugyanilyen okból 2,6, illetve 3 százalékkal morzsolódott le.

A budapesti börzére a Pénzügyminisztérium élén történő változás nyomta rá bélyegét. A BUX 8,8 milliárd forintos részvénypiaci forgalom mellett 0,48 százalékkal, 9595,26 pontra esett vissza. A blue-chipek közül egyedül a Richter Gedeon tudott javítani: 24 750 forintos záróára 0,61 százalékos emelkedést takar. A Matáv 1,59 százalékkal lejjebb, 807 forinton fejezte be a kereskedést, míg a Mol árfolyama 0,78-dal, 6400 forintra, az OTP-é 0,36-dal, 2805 forintra morzsolódott le. Érdekességgel szolgált a Pannonplast piaca is: a társaság részvényeinek közel 5 százaléka cserélt gazdát egyetlen kötés során. A műanyagipari társaság papírjai 4,1 százalékkal erősödtek. A Rába-részvényeknél tegnap már korrekció történt: 2,8-del, 885 forintra esett az áruk.

Vegyesen mozogtak a tengerentúli tőzsdeindexek, lapzártunkkor a Dow Jones 0,3, az S&P 500 0,2 százalékos mínuszt mutatott, míg a Nasdaq 0,2 százalékos pluszt. Az S&P 500 indexen belül a Darden Restaurants részvényei könyvelhették el a legnagyobb esést, 9,6 százalékosat. Az ármozgást az elnök hirtelen távozása váltotta ki.