A forint számára erősen, az állampapírpiacon pedig némi megingással kezdődött az idei esztendő. Az euró 2004 első kereskedési napján több mint egy forintot vesztett az értékéből, és hétfő délután 260 forint alá is becsúszott az árfolyama. A befektetők úgy tűnik, ismét érdeklődnek a hazai fizetőeszköz iránt, hosszabb távú tendenciát azonban egyelőre a még mindig alacsony forgalom miatt nehéz lenne felvázolni. Az a legvalószínűbb, hogy a héten az euró a 259 és 261 forint közötti tartományokban ingadozik majd - mondta lapunknak Barcza György, az ING Bank elemzője.

A kurzus további alakulására több tényező is komoly hatást gyakorolhat. Ezek egyikeként említendő, hogy a régió egészében a devizaárfolyamok emelkedése tapasztalható, mindez fokozhatja a forint iránti keresletet is. Befolyásolhatják a befektetők vásárlási kedvét az eurózónában erősödő kamatcsökkentési várakozások is. Az euró erősödése az elmúlt hetekben gondolkodóba ejtette az

Európai Központi Bankot, melynek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a körülmények alapos mérlegelése után az irányadó ráta további mérséklését sem tartják kizártnak. Az alapkamat jelenleg 2 százalékos.

Hazánkban mindez a kamatrés növekedésén keresztül eredményezhet változást, különösen, ha az MNB nem csökkenti a hazai rátát. Barcza szerint a jegybank e téren meglehetősen óvatos politikát folytat, bár elképzelhető, hogy a kamatszint jelenlegi magas szintje - és az ebből adódó többletköltségek - az egyébként elképzeltnél hamarabb késztetik lépésre az MNB-t.

Az állampapírpiac új évi első napja hozamemelkedéssel zárult, és sikertelen volt az első két hónapos diszkontkincstárjegy-aukció is. Ez utóbbiból a befektetői kedvet illetően messzemenő következtetéseket levonni nem feltétlen lehet, hiszen elképzelhető, hogy az egyébként alacsony piaci likviditásnak köszönhetően maradt csak el a kereslet az elvárt szinttől. A két hónapos instrumentum szerepe elsősorban a fölös likviditás megszűrésére korlátozódik. A tegnapi három hónapos aukción már megfelelő kereslet mutatkozott a papírok iránt, a meghirdetett mennyiséget közel kétszeresen túljegyezték a befektetők, és a hozamszint is csökkent a piacon.