A lakástakarék-pénztárak a bankok kölcsöneivel kombinált konstrukciókkal igyekeznek részesedni az ingatlanhitelek iránt megnövekedett keresletből: ehhez pont a megfelelő időpontban jött az állami támogatás tavalyi megduplázása.

A lakástámogatási rendelet decemberi módosítása ezzel együtt nem hagyta érintetlenül a lakáshitellel kombinált konstrukciókat sem, hiszen a bankok átárazásai miatt drágultak ezek a termékek is. Az OTP pénztárának honlapján szereplő tájékoztató szerint az OTP Jelzálogbank Rt. és OTP Lakás-takarékpénztár Rt. közös lakáshitel-konstrukciójánál - a december 22-e után beadott hitelkérelmeknél - új lakásoknál 6, használt lakásoknál 8 százalék kamatot, illetve mindkét kölcsönnél 2 százalék kezelési költséget számítanak fel.

A drágulás ellenére a banki kölcsönnel kombinált pénztári konstrukciók szerepe erősödhet a piacon. Ennek egyik oka, hogy a használt lakások vásárlásához maximálisan igényelhető hitelösszeg ötmillió forintra csökkentése miatt a pénztárak által kínált vegyes konstrukciók már egyáltalán nem számítanak "kevésnek", hiszen ekkora összeg előteremtése ezek segítségével is megoldható. Komoly vonzerőt jelenthet a pénztári megtakarításokhoz járó maximum évi 72 ezer forintos állami támogatás is, és az, hogy kezdetben a törlesztőrészletek alacsonyabbak a csak banki konstrukcióknál megszokottnál, ami nem elhanyagolható szempont a havi befizetések összegére érzékeny lakossági ügyfeleknél.

A pénztárakkal szemben hangoztatott gyakori kifogás, hogy - a saját konstrukcióiknál - legalább négyéves megtakarítási idő után juthat hitelhez az ügyfél. A támogatott hitelek jelenlegi, a pénztárakénál magasabb kamatait figyelembe véve ugyanakkor veszít a súlyából ez az érv is.