BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincmilliárd feletti profit

A hazai biztosítótársaságok 2003. évi adózás előtti eredménye várhatóan meghaladja a 30 milliárd forintot, szemben az azt megelőző évi 28 milliárddal - derül ki a PSZÁF legfrissebb összesítéséből. A felügyelet szerint a feltöltöttség magas értéke ellenére sem biztos, hogy a csatlakozás után kielégítő lesz a társaságok minimális biztonsági és szavatolótőkéje.



A hazai piacon jelen lévő 31 biztosítótársaság 2003-as együttes adózás előtti eredménye várhatóan meghaladja a 30 milliárd forintot, ami több mint 7 százalékos bővülést jelent az előző évben produkált 28 milliárdos eredményüknél - mutatott rá a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) legfrissebb elemzésében.

A hazai biztosítási piac a nemzetközi trenddel szemben fejlődik, hiszen míg az EU-ban az élet ági konstrukciók bővülnek nagyobb mértékben, addig Magyarországon a nem élet ág nő gyorsabban. Az első három negyedév adatai szerint a biztosítók 408,81 milliárd forint díjbevételt realizáltak. Az életbiztosításokból 156,1 milliárd folyt be - 6,9 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakának adatát -, míg a nem életbiztosításokból 252,7 milliárdos bevételre tettek szert a társaságok, ami pedig 15,4 százalékos bővülést mutatott a bázishoz képest.

Az elmúlt év július-szeptemberi tendenciái közé sorolható, hogy ismét növekszik a befektetési egységhez kötött, úgynevezett unit-linked biztosítások díjbevétele. Az év első kilenc hónapjában 59,8 milliárd forint díjbevételre tettek szert a biztosítók, szemben az egy évvel korábbi 54,3 milliárddal. Ez a folyamat azonban a PSZÁF szerint megakadhat, miután az állampapírok jelentős súlyt képviselnek a befektetésállomány megoszlásában. A hozamingadozás miatt pedig a befektetők ismét elbátortalanodhatnak ettől a konstrukciótól. Függetlenül attól, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás befektetésállományának megoszlásában a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok dominanciája mérséklődött - mutatnak rá a szakemberek. A harmadik negyedben az egy évnél rövidebb lejáratú állampapír, s az egyéves és annál hosszabb lejáratú állampapír arányát is csökkentették a piaci szereplők, míg a befektetési jegyekét, s különösen a lekötött betétekét növelték.

A biztosítóknál továbbra is igen koncentrált az életbiztosítási díjbevétel: 53,84 százaléka származik vegyes, míg 38,30 százaléka befektetési egységekhez kötött életbiztosításokból - emeli ki a felügyelet.

A nem életbiztosítási piac húzóágazata a gépkocsikhoz kapcsolódó kötelező gépjárműfelelősség- és casco biztosítások, s felfutóban van a felelősségbiztosítási bevétel is - mutat rá a PSZÁF. Nemcsak a nem élet ág egészére nézve, de az ágazatok többségében is javult a kárhányad, például a kgfb-nél 67,27-ról 61,02, a casco biztosításoknál 54,65-ról 49,39 százalékra, a tűz- és elemi kockázatok, valamint az egyéb vagyoni kockázatok esetében viszont a kárhányad növekedése tapasztalható.

Összehasonlítva az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ági folyamatokat, megállapítható, hogy a nem élet ág a szerződésállomány, a díjbevétel, valamint a kár- és szolgáltatáskifizetések tekintetében is dinamikusabb változást mutatott 2003 harmadik negyedévében. A költséghányad az életbiztosítási ágban csökkent, a nem élet üzletágban viszont nőtt.

A biztosítási piac változatlanul erősen koncentrált, hasonlóan a többi hazai pénzügyi piachoz. Az öt piacvezető társaság koncentrálja a piac - díjbevétel szerinti - több mint 80 százalékát. Az elmúlt év harmadik negyedében a biztosítótársaságok minimális szavatolótőke-szükséglete 74,22, a szavatolótőkéje 156,44 milliárd forintot, így a tőkefeltöltöttségi mutató értéke 164,88 százalékot tett ki. A feltöltöttség a magas értéke ellenére sem biztos, hogy a csatlakozás után kielégítő lesz a minimális biztonsági tőke és minimális szavatolótőke-szükséglet számításainak változásával - hívja fel a figyelmet a felügyelet. Igaz - teszik hozzá -, öt év áll a társaságok rendelkezésére a feltöltöttség rendezésére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.