Készítsen gyémántot elhunytja hamvaiból!
Februártól a Fővárosi Temetkezési Intézet Kft. (FTI) budapesti irodáiban újszerű szolgáltatást vezet be. A cég együttműködési szerződést ír alá a LifeGem Magyarország Kft.-vel. Utóbbi társaság a hozzá forduló ügyfelek részére vállalja, hogy elhunyt szeretteik hamvaiból amerikai technológiával mesterséges gyémántot állít elő - tájékoztatta lapunkat Varga László ügyvezető igazgató.
A szintetikus drágakövek ára, mérettől és megmunkálástól függően, 800 ezer és 4 millió forint között változik. Az emlékgyémántot az USA-ban állítják elő, a gyártás, a szállítás és az egyéb járulékos költségek megoszlanak az amerikai partner, és a magyar cég között, ennek mértékéről azonban Varga László, nem árult el részleteket.
Hozzátette egyelőre nem tudják megbecsülni a lehetséges megrendelői kör nagyságát. A szolgáltatás Amerikában is csak alig egy éve indult be.
Simóka Kálmánné, a Fővárosi Temetkezési Intézet Kft. vezérigazgatója úgy véli, az első időkben nem várható nagy érdeklődés új szolgáltatás iránt. Összevetésül: egy hamvasztás átlagosan 120-140 ezer forint, míg egy hagyományos, koporsós temetés, a sírhely megváltásával, a ravatalozással és a kellékekkel is maximum 400 ezer forintba kerül a hozzátartozóknak. Angyal Eleonóra kegyeleti szakértő szerint az új típusú kegyeleti lehetőség nem támaszt versenyt a hagyományos temetkezési eljárásoknak.


