BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tetemes hozamesés

A hétfői hozamemelkedés és sikertelen aukció után fordítani tudott a hazai állampapírpiac, és kedden már nagyobb mértékű hozamcsökkenés következett. A referenciagörbe valamennyi lejáratra lejjebb tolódott, több ponton 30 bázispontot meghaladó mértékben. A legnagyobb, 40 bázispontos csökkenést az egyéves lejárat produkálta, amit 31 bázisponttal a hároméves hozam követett. Az éven belüli lejáratok közül a 6 hónapos hozam csökkent még számottevő mértékben: esetében a visszaesés 29 bázispontos volt, csakúgy, mint az ötéves referenciahozam esetében. A hosszabb futamidők közül a 10 és 15 éves is nagyobb mértékben esett kedden, előbbi 19, utóbbi pedig 22 bázisponttal mérséklődött. A legkisebb, 6 bázispontos csökkenést az aukcióval is érintett 3 hónapos lejárat produkálta.

A hétfői sikertelen, 2 hónapos diszkontkincstárjegy-aukciót sikeres három hónapos kibocsátás követte tegnap. A befektetők a 30 milliárd forint értékben felkínált papírra 52 milliárd forint értékben adtak be ajánlatokat. A közel kétszeres túlkereslet mellett az aukciós átlaghozam is csökkent, ez utóbbi értéke 11,89 százalék volt. A héten csütörtökön lesz még aukció, akkor hároméves kötvényeket értékesít az adósságkezelő. A hétfői két hónapos kibocsátást annak sikertelensége ellenére a jövőben eseti jelleggel további aukciók követik majd, melyek elsődleges szerepe a likviditáskezelés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.