BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NABI: látszik az alagút vége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Történelmi mélypontjához közelít a NABI tőzsdei kurzusa, az elmúlt héten 1100 forint alatt is járt az árfolyam, amire 1998 szeptembere óta nem volt példa. Az értékvesztésért döntően a tavalyi év gyenge gazdálkodása okolható, a szerencsétlen módon éppen péntek 13-án nyilvánosságra hozott 2003. negyedik negyedévi gyorsjelentés az elmúlt évek kedvező nyereségadatai után tetemes veszteséget mutatott. Mindez hideg zuhanyként érte a piaci szereplőket, hiszen az előrejelzéseket készítő elemzők átlagosan mindössze 12 millió dolláros mínusszal számoltak, a cégnek ezt 4 millióval "sikerült" túlteljesítenie. A 22 milliós üzemi veszteségért a dollár árfolyamának gyengülése, a CompoBus magas bevezetési költségei és a tengerentúlra irányuló csuklósbusz export garanciális többletráfordítása felelős, tavaly az eredetileg tervezett 1600 busz helyett mindössze 1149-et sikerült eladni. A többi a raktárkészletet duzzasztja, ám elemzők a mintegy 100 millió dolláros készletállomány harmadának leépítésére már az év első felében lehetőséget látnak. A cégnek 2006-ig komoly megrendelésállománya van, ennek ellenére az idei évre még veszteséget várnak az elemzők. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban emlegetett csődtől viszont nem tartanak a lapunk által megkérdezett elemzők, az idén egyezség születhet a hitelezőkkel 34 millió dollárnyi rövid lejáratú hitelállomány átstrukturálásáról. A mérsékelt optimizmus a részvény tőzsdei szereplésében is fordulatot hozhat. Mihalicza Péter, a Concorde lapunknak nyilatkozó munkatársa célárat ugyan nem mondott, ám középtávon vételre alkalmasnak minősítette a papírt. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.