NABI: vártnál nagyobb veszteség
Az utolsó negyedévben ugyan a NABI-csoportnak sikerült a terveknek megfelelő autóbusz-értékesítést produkálnia (331 darab), a korábbi kilenc hónapban felmerült elmaradásokat azonban ezzel nem tudta ledolgozni - derül ki a társaság szombaton publikált gyorsjelentéséből. Tavaly összesen 1149 autóbuszt szállított ki a társaság, közel 230 darabbal alulmúlva a 2002. évi adatot, ám ha az év elején közölt 1600 darabos tervet nézzük, akkor az elmaradás még szembeszökőbb.
Az október-decemberi időszak 101,1 millió dolláros árbevételt jelentett a cégcsoportnak, míg az év egészét nézve 320,1 milliós bevételt könyvelhetett el, ami 11 százalékkal múlja alul az előző évi adatot.
A cégcsoport közvetlen költségei 2,5 százalékkal mérséklődtek, aminek eredményeként az árbevétel arányában már 97,1 százalékot tett ki arányuk. Alacsony értékesítési mennyiség, jelentős mértékű garanciális céltartalékok, értékvesztés - döntően ezen elemek húzódnak meg a költségarány megugrása hátterében. Ennek tükrében nem is meglepő, hogy a bruttó fedezet 9,4 millió dollár lett, alig egynegyede a 2002. évi adatnak.
Az általános és adminisztratív költségek ugyan csak 6,6 százalékkal nőttek, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az üzemi eredmény már 22,7 millió dolláros mínuszt mutasson, szemben az előző évi 11,8 milliós nyereséggel. A határidős ügyletekkel kompenzálni tudta a társaság az árfolyamváltozások kedvezőtlen hatását, bár ez a mínuszt nem tüntette el. Az elmúlt évet 16,53 millió dollár veszteséggel zárta a NABI. Az eredményesség romlása miatt, valamint pénzügyi pozíciójának erősítésére tárgyalásokat kezdeményezett a társaság hitelezőivel finanszírozási struktúrájának átalakításáról. Az idei évet mindenesetre biztatóbban látja a NABI: jelentős előrelépéseket tett az új termékek bevezetésével kapcsolatos problémák megoldásában.


