Iparkodhatnak az amerikaiak, Putyin elhúz mellettük a szuperjégtörők versenyében – újabb pofont kapott a jenkik gyártása, s közben csak ég a pénz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz amerikai nehéz jégtörő program 2033-ig csúszhat, a költségek már meghaladták a 6 milliárd dollárt. A GAO szerint ugyanakkor még ez a módosított menetrend is komoly kockázatokkal terhelt – számol be arról a gCaptain. A kormányzati szerv jelentése szerint továbbra is megoldatlan építési problémák nehezítik a projektet, a hajógyárnak mintegy 40 százalékkal kellene bővítenie a munkaerő-állományát, emellett a program még mindig nem rendelkezik teljes körűen, független szakértő állásfoglalással hitelesített gyártási ütemtervvel.

Fotó: Bollinger Shipyard
Lemarad a jégtörő-versenyben az Egyesült Államok, ez stratégiai hátrányt jelent
Az Egyesült Államok már hosszú ideje dolgozik azon, hogy ledolgozza az Északi-sarkvidék kapcsán kitapintható hátrányát Oroszországgal szemben a jégtörőképesség terén. Mint a Világgazdaság oldalán arról beszámoltunk, Donald Trump országa stratégiai érdekei miatt szorgalmazza a hajóépítések és új jégtörök rendszerbe állítását, amik révén szélesebb időablakban lehet biztosítani egyes sarkvidéki útvonalak hajózhatóságát, és ebbe a törekvésbe a jégtörőépítés bajnokának számító finn hajóipart is bekapcsolnák.
A szuperjégtörők építését célzó program azonban késedelembe esik, a GAO értékelése pedig újabb csapást jelent az amerikai parti őrség történetének egyik legdrágább és leginkább elhúzódó beszerzésére.
Az első hajó várható költsége immár eléri a 3,4 milliárd dollárt, vagyis annyiba kerülhet, mint amennyire eredetileg mindhárom tervezett nehézjégtörő teljes költségét becsülték.
A parti őrség még 2019-ben ítélte oda a szerződést a VT Halter Marine vállalatnak azzal a céllal, hogy az első hajót 2024 márciusára átadják. A céget 2022-ben felvásárolta a Bollinger Shipyards, amely átvette a problémákkal küzdő projektet, és folytatta annak a hajónak a fejlesztését, amely az Egyesült Államok első új nehéz sarkvidéki jégtörője lenne több mint ötven év után.
A hajó nyolc prototípus-szekciójának gyártása 2023 júliusában kezdődött. A teljes sorozatgyártást 2024 decemberében hagyták jóvá, így ezek az elemek már beépülhettek a végleges hajótestbe. A teljes körű építés 2025 májusában indult el.
Bár a hivatalos programterv módosult, a parti őrség vezetése még 2026 áprilisában is azt kommunikálta, hogy az első hajó átadása 2030-ban várható. A GAO szerint azonban a jóváhagyott új alapütemezés már 2033 márciusával számol, ráadásul ez sem veszi figyelembe az összes jelentős kockázatot.
Oroszország a világ legerősebb atomjégtörőjét építi
Megújítja jégtörő flottáját Oroszország is, új atomóriása, a Rosszija ugyannakor még évekre van a bevetéstől: a világ legerősebbnek szánt nukleáris jégtörőjét a friss tervek szerint 2028 márciusában bocsáthatják vízre. Putyin több százmilliárd rubeles sarkvidéki presztízsprojektje kulcsszerepet kaphat az Északi-tengeri útvonal egész éves használatában, fokozva ezzel a kereskedelmi versengést és új lehetőségeket nyitva a Távol-Keletről Európába irányuló szállítmányozásnak – részleteket ebben a cikkünkben olvashat.
Egyszerűen nincs elég munkavállaló ahhoz a programban, hogy tartani lehessen az ütemtervet
A jelentés kiemeli, hogy a Bollinger Shipyardsnek 2025 és 2026 közepe között mintegy 40 százalékkal kellene növelnie alkalmazottainak számát, miközben még azt is fel kell mérnie, mekkora létszám szükséges mindhárom jégtörő egyidejű megépítéséhez. További problémát jelent, hogy a módosított ütemtervet még azelőtt hagyták jóvá, hogy lezárult volna a hajógyárral közös integrált alapfelülvizsgálat, így az nem tükrözi a kivitelező aktuális teljesítményét.
Ezek a kockázatok megkérdőjelezik akár azt is, hogy az első hajó 2033-ban valóban elkészülhet
– fogalmazott a GAO.
A program előrehaladásáról továbbra is kevés nyilvános adat áll rendelkezésre.
Mike Campbell ellentengernagy, a parti őrség beszerzési vezetője áprilisban arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy a tervezett 85 szerkezeti egységből 26 már gyártás alatt áll. Arról azonban nem közölt adatot, hogy ezek közül mennyi készült el teljesen.
A GAO által idézett korábbi tervek szerint az első nyolc prototípus-szekciónak 2026 elejére kellett volna elkészülnie, ami lehetővé tette volna a hajótest nagyobb egységeinek összeállítását. Sem a parti őrség, sem a Bollinger Shipyards nem adott ki azóta friss helyzetjelentést. A prototípus-elemekről 2025-ben rövid időre közösségi médiában jelentek meg fényképek, ezeket azonban később eltávolították.
Egyre durvábbra nőnek a program költségei
Eközben tovább nőnek a költségek:
- az első hajóra már 3,4 milliárd dollárt szánnak, miközben
- tárgyalnak a két további jégtörő szerrződéseiről.
Az egyeztetések várhatóan év végén lezárulnak, a teljes költségek akkor válhatnak ismertté. Az amerikai Kongresszus tavaly további 4,3 milliárd dollárt hagyott jóvá forrásként, amellyel a program finanszírozása meghaladta a 6 milliárd dollárt. Akkor a hivatalos kommunikáció szerint ez elegendő lett volna mindhárom nehéz jégtörő megépítésére.
A parti őrség most már úgy fogalmaz, hogy a rendelkezésre álló források csak az első két hajó és a harmadik egység hosszú gyártási idejű alkatrészeinek finanszírozását fedezik, vagyis a program befejezéséhez várhatóan további költségvetési forrásokra lesz szükség.
A Polar Security Cutter néven hivatkozott első nehéz jégtörő feladata a jelenleg is szolgálatban álló Polar Star leváltása lenne.
Az 1976-ban szolgálatba állított hajó az amerikai parti őrség egyetlen működő nehéz jégtörője, amelyet ismételt élettartam-hosszabbításokkal tartanak üzemben.
Miközben a nehéz jégtörő program folyamatosan csúszik, a parti őrség külön futó Arctic Security Cutter programja jóval gyorsabban halad. Az első négy közepes méretű jégtörő Finnországban épül az imént említett együttműködés kapcsán, az első hajók átadása pedig 2028 végén kezdődhet meg. Ezek az egységek várhatóan évekkel az első Polar Security Cutter szolgálatba állása előtt jelentősen megerősítik az Egyesült Államok sarkvidéki képességeit.



