Pénzügyi kultúrából elégtelen
Néhány éven belül a gimnazisták órarendjének részét képeznék a pénzügyi ismeretekről szóló előadások is, ha az Oktatási Minisztérium elfogadja az Öngondoskodás Alapítvány javaslatát. A legnagyobb bankok és biztosítóintézetek által a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében tegnap indított nagyszabású kampány először a fiatalokat veszi célba: a Marketing Centrum felmérése szerint a mai gimnazistáknak nincsenek olyan rossz beidegződéseik a tőzsdével vagy a pénzpiacokkal kapcsolatban, mint szüleiknek.
Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában az ügyes pénzforgatás legalább akkora sikk, mint az internet. A kuratóriumi tagja, Jaksity György, a Concorde vezérigazgatója pedig azt szeretné, ha néhány év alatt a mobiltelefonhoz hasonlóan kultusszá, menő dologgá válna a fiatalok körében a pénz ügyes kezelése és a tisztességes gazdálkodás.
Erre a szemléletre és tudásra pedig minden bizonnyal nagy szükségük lesz a most még iskolapadban ülőknek, hiszen aktív életkoruk derekán már fejenként két nyugdíjast kell eltartsanak a tb-n keresztül Magyarországon. Az alapítvány vezetői azonban számítanak a tizenévesek családon belüli véleményformáló szerepére is, hiszen félretehető vagy befektetésre alkalmas jövedelme kevesüknek van. A kampány nem titkolt célja, hogy a modern pénzügyi kultúra is a gyerekeken keresztül jusson el a családokba. A Pokémon-figurákat ábrázoló kártyák egymás közti cseréjével árat és piacot hoznak létre a tizenévesek: innen már csak egy lépés, hogy azokat értékpapírok váltsák fel - vetítette előre Gecser Ottó, a Credit Suisse Life & Pensions Biztosító vezérigazgató-helyettese.


