BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaesés a kisebb cégeknél

A textiliparban érdekelt Pannon-Flax csoport az elmúlt évet 8 millió forint konszolidált adózott eredménnyel zárta, szemben az egy évvel korábbi 628 millió forintos veszteséggel. Ez utóbbi egy egyedi tételnek köszönhető, s ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor az üzemi és az adózott eredmény számottevően csökkent egy év alatt. Ennek okát a vezetők a textilipar egészét jellemző rendkívül nehéz gazdasági helyzettel magyarázzák. A győri cégcsoport mindemellett még 71 millió forint árfolyamveszteséget is kénytelen volt elkönyvelni a devizahitelein.

A Kartonpack 2003-ban 62,38 millió forint adózott eredményt ért el, ami szinte hajszálra megegyezik a 2002-ben elért eredménnyel. A debreceni cég üzemi eredménye még 30 százalékos javulásról tanúskodott. A növekedéshez nagymértékben hozzájárult az exportbevételek 86 százalékos gyarapodása, amelyet a négy éve elkezdett piacbővítő munka eredményének tudnak be a cég gyorsjelentésében. A pénzügyi eredmény viszont 88 százalékkal csökkent, amelyet a vezetők a befektetési politika megváltozásával magyaráznak.

A pécsi Konzum csoport tavaly 226,5 millió forint adózott nyereséget ért el, ami 89 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A 442 millió forintot kitevő üzemi eredmény tavaly 37 százalékkal volt több, mint 2002-ben, részben az értékesítésből származó bevételek gyarapodása, részben pedig a ráfordítások mérsékelt növekedése miatt.

A Novotrade csoport 5,5 millió forint veszteséget produkált 2003-ban, amely lényegesen kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 560,8 millió forint volt a mínusz. A látványos változás jórészt annak köszönhető, hogy a csoport konszolidációs köre számos ponton módosult tavaly. A csoport adózott eredményének változását különösen a jelentős vagyonú és forgalmú Sunbooks értékesítése okozta.

A székesfehérvári Fevita adózott eredménye 32,8 millió forint volt az elmúlt évben, szemben a 2002-ben elért 74,8 millió forinttal. Ez mintegy 44 százalékos csökkenést jelent. A cég üzemi eredménye kismértékben csökkent, a pénzügyi műveletek vesztesége viszont jelentős mértékben duzzadt. A pénzügyi eredmény romlásának a forint árfolyamának ingadozása volt az oka.

A Csepel Holding 261,6 millió forintos veszteséggel zárta a 2003-as évet. Ez az adat csak egy árnyalatnyival jobb, mint 2002-ben, amikor 264,2 millió volt az immáron már csak egy főből álló társaság vesztesége. Bár a cég sokat javított pénzügyi eredményén, az üzemi profit romlását nem sikerült kompenzálni. A veszteség okait a cég nem kommentálta gyorsjelentésében. (VG)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.