Visszafogott Brau-bővülés
Az előző fél év kimagasló növekedési adata után visszafogott eredménybővülésről számolt be a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2003 második hat hónapjában. Az éves eredménykimutatás szerint az értékesítés nettó árbevétele 4,9, az adózott profit pedig 3,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi értékekhez képest.
A Brau az első fél év lezárásakor hangsúlyozta: a magas növekedési ütem olyan rendkívüli tételeknek köszönhető, melyek miatt a második hat hónapban ez a dinamika már nem lesz fenntartható. Mint az a társaság gyorsjelentéséből kiderül, a Brau az átlagos 0,4 százalékos sörértékesítés-csökkenésnél nagyobb ütemben, 1,1 százalékkal mérsékelte eladásait, és ezzel piaci részesedéséből is vesztett 0,3 százalékpontnyit. A Brau jelenleg 25,8 százalékos arányával a harmadik legnagyobb szereplő a hazai
piacon. A visszaesésben minden bizonnyal szerepet játszott az Amstel felvásárlási kísérlete, melynek nyomán a Braura is számos integrációs részfeladat hárult. Másfelől tavaly a német betéti díjakra vonatkozó rendelkezések változása nyomán számos új olcsó márka jelent meg a magyar piacon.
Mindezek eredőjeként a társaság értékesítésének nettó árbevételét tavaly 4,9 százalékkal, 33,99 milliárd forintra emelte az egy évvel korábbi 32,18 milliárdról. Üzemi szinten már ennél nagyobb, 8,1 százalékos ütemben bővült a Brau: 2,99 után 3,23 milliárd forintot teljesített.
Jelentős változások zajlottak a cég tulajdonosi struktúrájában 2003-ban: az anyavállat BBAG csoport a holland Heineken tulajdonába került. A felvásárlási procedúra a magyar társaság esetében az Amstel vételi ajánlatának felfüggesztésével megtorpant. Január 1-jétől mindenesetre a társaság értékesíti az Amstel termékeit Magyarországon, s a két cég integrálta kereskedelmi és marketingszervezetét is. (LG)


