BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Chikán a Pannonplast ig.-ben

Nagyobb módosításokkal ugyan, de a Pannonplast Rt. részvényesei elfogadták az igazgatóság vezetői részvényopciós programját. A műanyagipari cég igazgatóságába bekerült Chikán Attila, a 6,7 százalékot birtokló Lazarus Rt. vezetőjét azonban nem szavazták meg az egybegyűltek.

A korábban izzó hangulatú Pannonplast-közgyűlések ideje lejárt: a tegnapi éves részvényesi összejövetele - amely egyébként a közel 60 határozati javaslatnak köszönhetően mintegy ötórásra nyúlt - viszonylag nagyobb konfliktusok nélkül zajlott.

A részvényesek aktivitása mit sem lankadt a közgyűlés végére, amit az is mutat, hogy a legtöbb kritikai észrevétel az utolsó napirendi pontok egyikét, a vezetői részvényopciós programot érte. Az igazgatóság eredeti javaslata értelmében a kedvezményezettek között a társaság igazgatósági tagjai és a felső vezetés szerepel, s a három üzleti évre szóló programban szerezhető opciók száma évente nem haladná meg a kibocsátott részvénymennyiség 3,33 százalékát, azaz az évi 140 ezer részvényt. A kedvezményezettek 1500 forintos árfolyamon vásárolhatnak a társaság saját papírjaiból, ha a konszolidált, nemzetközi számviteli elvek szerinti EBITDA (értékcsökkenés nélküli üzemi eredmény) az idén legalább 3,5, jövőre 4, 2006-ban pedig 4,5 milliárd forintot tesz ki. Több részvényes, köztük Bokorovics Balázs, a 6,7 százalékos részvénycsomaggal rendelkező Lazarus Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójának javaslatára azonban némileg módosult a program. E szerint bővült a kedvezményezettek köre (az igazgatóság és a felső vezetés mellett legfeljebb tíz középvezető is bevonható), s változott az elosztható részvények mennyisége is. Ez egyértelműen a felső vezetőket érintette kedvezőtlenül: szemben az eredetileg javasolt 90 ezer részvénnyel, legfeljebb 60 ezret szerezhetnek. Az opciós árat nem fixálták, hanem az egy évvel korábbi közgyűlést megelőző 180 nap tőzsdei, forgalommal súlyozott részvényár adja a bázist.

A részvényesek nagy többséggel elfogadták a tavalyi beszámolókat, illetve, hogy a társaság nem fizet osztalékot a tavalyi 1,8 milliárd forintos veszteség után. A személyi kérdések némi meglepetést hoztak, hiszen az igazgatóság tagjai közé - a részvényesek által javasolt három személy közül - Chikán Attilát és Kaderják Pétert 99, illetve 74 százalékos többséggel támogatták a megjelentek, ám Bokorovics Balázs beválasztását csekély, 51,4 százalékos többséggel elvetették. Ezzel az igazgatóság tagjainak száma - amely az alapszabály módosítása értelmében 3-7 tagból állhat - hat főre nőtt. A lemondott felügyelőbizottsági tagok helyére bekerültek a részvényesek választottjai, s annyi változás történt az előző nap közölt személyi javaslatokhoz képest, hogy Lenk Géza személyében új jelölt jelent meg a színen, akit nagy többséggel támogattak is a részvényesek.

Az igazgatóság felhatalmazást kapott saját részvény vásárlására, s a közgyűlés elfogadta a társaság új, módosított alapszabályát is. Igaz, a részvényesek elvetették, hogy a tulajdonszerzés bejelentési kötelezettség korlátját 5-ről 2 százalékra mérsékeljék. A tulajdonosok döntöttek arról is, hogy az igazgatóság jogosult az alaptőke saját hatáskörben történő felemelésére, ám szemben az eredeti javaslattal (öt év alatt legfeljebb 2,1 milliárd forint), ez három évre s a mindenkori jegyzett tőke legfeljebb 25 százalékára vonatkozik (ez maximum 400 millió).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.