A múlt hét végi szöszmörgés után tegnap masszív viszszaesés volt tapasztalható az állampapír-piaci árfolyamokban. A hozamgörbe valamennyi lejáratra emelkedett, több lejáraton 20 bázispontot is meghaladó mértékben.
Elemzők szerint az elmúlt havi ralit követően, illetve várva a héten közzéteendő makroszámokra, természetes az árfolyamstop, a hangulat ugyanakkor alapjaiban optimistának mondható.
A legnagyobb mozgást most is az éven belüli lejáratok mutatták, a 3 hónapos 23, a 6 hónapos hozam pedig 21 bázispontot emelkedett. Az éves lejárat ehhez képest már csak 10 bázispontos emelkedésre volt képes, a 3 éves futamidő azonban ismét 21 bázispontot ugrott. A görbe hosszabb végén a 10 éves lejárat szakította a legnagyobbat 19 bázispontos emelkedéssel, az 5 éves hozam 16, a 15 éves pedig 15 bázispontot emelkedett.
Három hónapos diszkontkincstárjegy-aukciót tartott tegnap az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A múlt hetitől jelentősen elmaradó érdeklődés 44 milliárd forintos keresletben csapódott le, amiből 35 milliárdnyit fogadott el az adósságkezelő. Az aukciós átlaghozam 11,59 százalék lett, 12 bázisponttal több az egy héttel korábbi értéknél.
Csütörtökön 5 és 10 éves kötvényeket aukcionálnak, a meghirdetett mennyiségek 35 és 25 milliárd forintosak lesznek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.