BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedéssel indult a K&H-év

Az első negyedév mind a lakossági, mind a vállalati betétállomány bővülését hozta a K&H Banknak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az Equities-botrány kellemetlen következményeit maga mögött tudhatja a hitelintézet - fogalmazott tegnap John Hollows vezérigazgató az éves közgyűlést követő sajtótájékoztatón. Elmondta: 2003 második felében mind a betétek, mind a hitelek alakulása elmaradt a tervektől. (A vállalati hitelállomány például 47 milliárddal mérséklődött egy év alatt.)

A bank közgyűlése jóváhagyta a tavalyi számokat, az adózatlan eredmény a nemzetközi számviteli szabályok szerint, konszolidáltan 9,7, míg a magyar számviteli szabályok szerint 2,3 milliárd forint lett. Az előbbi közel 30 százalékos lemorzsolódást jelent, míg az Equitiesre képzett céltartalékot nem számolva adódó 18,3 milliárdos profit 33,5 százalékos pluszt mutatna. A bank mérlegfőösszege 16,5 százalékkal, 1435 milliárdra bővült tavaly.

A következő években a lakossági üzletágat erősítenék, míg a tőkearányos eredménynek 2-3 éven belül a mai 16,8-ról 20 százalék fölé kell nőnie, a 73 százalékos költség-bevétel hányadost pedig 60 százalék alá mérsékelnék. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.