Mérsékelt BUX-erősödés
Míg a főbb európai tőzsdéket szerény erősödés jellemezte az elmúlt héten, addig az amerikai börzemutatók - néhány kedvezőtlen vállalati eredmény hatására - mérséklődtek. A Budapesti Értéktőzsde indexe 0,9 százalékkal erősödött.
Optimistán tekintenek Európában a háromnegyed éves eredmények elé a piaci szereplők, miután az SAP AG és az AstraZeneca Plc. is a vártnál jobb számokkal örvendeztette meg részvényeseit. Az SAP árfolyama 4,7 százalékkal erősödött a héten, míg az AstraZenecáé 4,5 százalékkal. Jóra sikeredtek a Philips Electronics, a Nokia, a Novartis és az Ericsson negyedéves adatai is, s mint az elemzők fogalmaznak: a bizakodóan indult gyorsjelentési szezon a részvényárfolyamok erősödését is maga után vonhatja. Az olajár további erősödése viszont kedvezőtlenül érintette a légitársaságokat, illetve az autógyártókat.
Közel egy százalékot emelkedett a budapesti tőzsdeindex értéke, a pénteki kereskedést 12 983,08 ponton zárta. Meglehetősen vegyesen mozogtak a blue-chipek, hiszen míg a Mol közel 6 százalékot drágult, s ezzel 11 ezer forint fölé tornázta fel magát, s az OTP is mintegy 2,3 százalékkal erősödött, addig az Matáv és a Richter áresést szenvedhetett el. A távközlési papír 1,45 százalékkal, 813 forintra mérséklődött, míg a gyógyszeripari részvény 6,25 százalékkal, 22 500 forintra. A gépipari papírok közül a Rába - pénteki több mint 4 százalékos csökkenése ellenére - több mint 8, a Linamar 11 százalék feletti mértékben növelte értékét, míg a NABI közel 8,5 százalékot gyengült.
Az amerikai színtéren egyedül a Nasdaq tudott erősíteni az elmúlt héten, igaz, mindössze 0,2 százalékkal, míg a Dow Jones 1,8, az S&P 500 index 1,1 százalékot veszített értékéből. A Dow tagjai közül a Honeywell produkálta a legnagyobb visszaesést, 6,5 százalékosat, ami a vártnál rosszabb negyedéves gyorsjelentés számlájára írható. Hasonló okokkal magyarázható az SBC 5,4 százalékos csökkenése is. Az elmúlt hét leggyengébben szereplő ágazatának a távközlési szektor bizonyult 3,4 százalékos lejtmenetével.


