Hitelválság küszöbén a lakosság
A lakosság eladósodottsága (a felvett kölcsönök aránya a lakossági szektor jövedelméhez képest) az ezredfordulós 10 százalékról 2006 júliusára 40 százalék fölé ugrott, miközben az átlagos havi törlesztési teher hat év alatt több mint a duplájára, a rendelkezésre álló jövedelem 10 százalékára emelkedett. Bár egyes európai országokban ez a mérték eléri a 12-13 százalékot is, fontos különbség, hogy Nyugaton nem öt, hanem 50 év alatt jutott idáig a lakosság – hangsúlyozta Kálmán Tamás, az MNB igazgatója egy múlt heti, a pénzügyi kultúráról szóló MNB-konferencián.
A probléma gyökere nyilvánvaló: megfelelő pénzügyi kultúra hiányában az emberek nem képesek felmérni a gazdasági és pénzügyi területeken jelentkező változásokat, s ezért a saját kockázatviselő képességeiknél rizikósabb pozícióba kerülnek. Ezt támasztja alá, hogy miközben – az Öngondoskodás Alapítvány felmérése szerint – a lakosság 70 százalékának fontosabb a befektetések biztonsága, mint az elérhető hozam, az utóbbi években minden korábbinál nagyobb mértékben szaporodtak el a kockázatosnak értékelt pénzügyi instrumentumok.
Három év alatt a háztartásoknak nyújtott devizakölcsönök aránya szinte a semmiből a teljes hitelállomány 50 százaléka fölé ugrott, annak ellenére, hogy a PSZÁF szinte naponta hívja fel a figyelmet a kockázatosságra.
Sőt – mint az MNB pénzügyi számláiból kiderül – a devizahitel-felvétel gyorsuló ütemben növekszik: az első negyedévi növekmény duplájával, 276,7 milliárd forinttal emelkedett az árfolyamtól tisztított devizahitel-állomány 2006 második negyedévében (igaz az elsőben a korábbihoz képest kissé visszaesett az érdeklődés). Ennél fontosabb azonban, hogy a devizakölcsönök népszerűségét sem a gyenge forintárfolyam, sem a kormányzati megszorítások nem tudták letörni: a megszorítások bejelentése utáni 3 hónapban a svájcifrank-alapú hitelek új szerződéseinek értéke minden korábbinál magasabbra, 291,7 milliárd forintra szökött.
A devizatermékek ilyen szintű terjedése nem véletlen. Miközben Lengyelországban a vezető bankok – a lakosok fizetőképességére hivatkozva – maguk kérték az ottani felügyelettől a devizaalapú kölcsönök betiltását, a magyar hitelintézetek – a gazdaság növekvő sebezhetősége ellenére is – tovább növelték a hitelkínálati nyomást, elsősorban a növekvő rizikójú devizatermékek esetén – olvasható az MNB áprilisi stabilitási jelentésében. A folyamatot jól mutatja, hogy míg 2003-ban a bankszektor működési költségeinek kevesebb mint négy százalékát tették ki a marketingköltségek, ez az arány 2005-re 5,3 százalékra emelkedett.
Bár a stabilitási jelentésből kitűnik: a bankok kockázatéhsége megnőtt, jól látható, hogy a dinamikusan bővülő devizahiteleken belül a jelzáloggal (lakás, gépjármű) biztosított kölcsönök aránya a 2004-es fellendülés óta 90 százalék körül alakul. A jelenséget a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete is többször kiemelte: a hitelintézetek általában tökéletesen bebiztosítottak az effajta hitelek esetén.
Joggal merülhet fel a kérdés: vajon tényleg olyan kockázatosak-e a devizaalapú kölcsönök, s tényleg fontos-e kihangsúlyozni, hogy THM a ezek esetén semmit nem mond el az esetleges árfolyam- és kamatkockázatokról? A kérdés már csak azért is fontos, mert a devizapiaci rizikót sokszor a szakemberek is alábecsülik. A Magyar Bankszövetség 2005. év végi tanulmányában a devizahitelek mellett tör lándzsát, mondván: a forintalapúak csupán akkor versenyezhetnek a frankalapúakkal, ha az árfolyam a 270–275 forintos szintek közelébe gyengülne. Erre azonban a következő két évben nem látott sok esélyt a tanulmány, sőt hosszabb távon a forint erősödését garantálta. Fél évvel később az árfolyam a korábbi 250 forintról 283 forint fölé gyengült, megdöntve minden korábbi rekordot.
Vitathatatlan tény azonban, hogy a svájcifrank-alapú kölcsönök továbbra is kedvezőbbek forintalapú társaiknál, és – mivel a forintra vonatkozó alapkamat várhatóan nagyobb mértékben emelkedik majd – ez hosszabb távon is így maradhat. Nem kétséges ugyanakkor az sem, hogy a hitelköltségek – devizanemtől függetlenül – világszerte emelkedőben vannak, így mostanság már nem az a kérdés, milyen árfolyamszinten lehet kedvezőbb a forinthitel, hanem az, hogy a háztartások felvállalhatják-e a még mindig kedvezőbb, azonban folyamatosan növekvő terhű devizakölcsönöket – hangsúlyozta Kálmán Tamás.
A pénzügyi kultúra hiánya ugyanis nem csupán a hitelezési oldalon szembetűnő. Európában egyedül nálunk jellemző, hogy a háztartások 35 százalékának semmiféle megtakarítása nincs, így a felnőtt magyar lakosság fele alig egy hónapig tudná kihúzni a megtakarításaiból – közölte Gecser Ottó, az Öngondoskodás Alapítvány kuratóriumi elnöke. Rontja a képet, hogy a megtakarítással rendelkezők körében is egyre nagyobb teret nyernek a kockázatosnak ítélt befektetési formák.
Továbbra sem kell azonban a háztartásoknak elvetnünk a devizahitel-felvételt mint lehetőséget, hiszen a szakértők egybehangzó véleménye szerint: nem ezek kockázatosságával van baj, hanem azzal, hogy az emberek ezt nem képesek reálisan felmérni. Az elmúlt évek kölcsönfelvevőinek legsúlyosabb problémái nem a devizaalapú eladósodásból következnek, hanem abból, hogy egyszerre mindent kölcsönből akartak finanszírozni (lakást, autót, berendezést), s túlságosan kicentizték a törlesztőrészletet – közölte Lénárd. Így a legapróbb sokk is az értéktárgy visszaszolgáltatását eredményezheti. Az egyesület elnöke ezért azt tanácsolja a leendő hitelfelvevőknek, hogy legalább a havi törlesztőrészletet 20 százalékkal meghaladó kompenzációs költséggel számoljanak, így van esélyük elkerülni a hitelbebukást.
