BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre többet nyúlunk a bankkártyánk után

Kétszámjegyű növekedést hozott a Visa Europe kártyatársaságnak a tavalyi év: 11 százalékkal többször, és 10,3 százalékkal nagyobb értékben fizettek az ügyfelek kártyáikkal tavaly, mint 2007-ben.

A kibocsátó tavalyi eredményeit tegnap sajtótájékoztatón ismerette Jörg Metzealers, a Visa Europe regionális igazgatója, aki elmondta: 2008-ban 883 milliárd eurót költöttek el Európában Visa plasztikkal. Ennek háromnegyedét hagyományos betéti kártyán, míg egynegyede már hitelkártyán keresztül forog.

Tavaly 5,3 százalékkal nőtt világszerte a Visa-logós plasztikok száma, így év végén már összesen 361,2 millió-val fizettek tulajdonosaik, igaz, átlagosan kisebb értékben. Több mint fél százalékkal, 56 euróra csökkent ugyanis az egy tranzakcióra jutó költések összege, amelyet a vállalat vezetője csak részben magyarázott a gazdasági válság hatásaival, másrészt viszont szerinte ezt bizonyos fogyasztási cikkek, például a benzin árának jelentős csökkenése okozhatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.