Pénz- és tőkepiac

Ismét magyar érme lett az év érméje - Nézze meg!

A Magyar Nemzeti Bank által 2007-ben a „Magyar várak” sorozatban a gyulai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérme lett az „Év érméje”. A díj sorsáról a nagyközönség szavazatai döntöttek. Az amerikai Krause Publications kiadó hosszú évek óta hirdeti és szervezi az év érméje pályázatát.

A kiadó által felállított szakértői csoport választja ki több kategóriában az év érméje címre méltó érméket. A kiadó 2007-ben első alkalommal – internetes szavazás formájában – hirdette meg a „közvélemény választása” kategóriát.

A nemzetközi pályázatra az előző évi kibocsátások nevezhetőek, így a 2008-es pályázatra a 2007-os év új kibocsátásaival lehetett nevezni. Tavaly az első közönségdíjat az ’56-os 50 forintossal Magyarország nyerte, és az idén is magyar érme kapta a legtöbb szavazatot.

A „Gyulai vár” emlékérme Kiss György alkotása. Az emlékérme előlapján a gyulai vár kontúros ábrázolása látható, a hátlapon pedig a gyulai vár, a mellette található tóval, melyben a vár képe tükröződik. Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 mm, széle recézett. Az emlékérméből 8000 darab készült, ebből 4000 darab különleges – ún. tükörfényes (proof) – technológiával. Az érmét 2007. május 18-án bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank, és a Magyar Pénzverő Zrt a teljes meghirdetett mennyiséget értékesítette.

Gyulai vár magyar év érme
Kapcsolódó cikkek