BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bankoknak még hátravan a feketeleves

A világgazdasági helyzet javulása ellenére továbbra is rendkívüli kockázatokat jelentenek a bankoknál esedékes leírások – figyelmeztet az IMF.

A valutaalap (IMF) szerint a pénzügyi válság által okozott értékveszteség a jövő év végéig eléri a 3400 milliárd dollárt. Ezen belül a bankok 2007 közepétől 2008 nyaráig 1300 milliárd dollárnyi leírásra kényszerültek, és 2010 végéig további 1500 milliárdos veszteséggel kell számolniuk.

Az OECD-hez hasonlóan a valutaalap is különösen súlyosnak látja az európai bankok helyzetét. A feltörekvő piacok, így a kelet- és kelet-közép-európai térség szempontjából is komoly kockázati tényezőnek látja az IMF a likviditásszűkét. Ebből a szempontból Magyarország sem áll jól. A vállalati szektornál kinn lévő hitelek mennyisége augusztus végén 8000 milliárd forint közelében mozgott, ez alig haladja meg az egy évvel korábbi értéket, ráadásul a növekedést tisztán árfolyamhatás okozta.

Még szembetűnőbbek a havi MNB-statisztikák: ezek szerint a forintban nyilvántartott céges hiteleknél 21, a devizában denomináltaknál pedig (árfolyamszűrten) 40,4 milliárd forintos nettó törlesztés történt augusztusban, vagyis egyre kevesebb új hitel jut a hazai vállalatoknak.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.