BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pozitív adóslista nem szolgálja az ügyfelek érdekeit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Évek óta előkészítés alatt van a teljeskörű hitelinformációs rendszer, amely rendre az ombudsman aggályain akad el. A Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesülete vizsgálta a bevezetés mellett és ellen szóló érveket, illetve azt, hogy kinek az érdeke a bevezetés.

A korábbi BAR, jelenleg KHR lista alkalmazása felszínre hozott olyan véleményt, hogy a lista korlátozása mellett legyenek megjeleníthetőek azoknak az ügyfeleknek az adatai, akik átlag feletti hitelképességgel rendelkeznek, nincs fizetési késedelmük, és nem vállalaták túl magukat hitelekkel. Ez a javaslat pozitív adóslista néven került a köztudatba, és azt az előnyt várták tőle, hogy a rajta lévők ismert és ellenőrizhető adataik miatti alacsonyabb kockázat és átláthatóság eredményeképp gyorsabban, könnyebben, olcsóbban jussanak hitelhez.

Érdekes módon a javaslat mára igencsak megváltozott, miközben az érdekeltek igyekeznek összemosni a teljeskörű hitelinformációs rendszert a pozitív adóslistával. A valóságban azon kívül, aki működteti, és a költségeket bevételezi, senkinek nem pozitív az adóslista – szögezi le az egyesület. Különösen nem a fogyasztóknak, legyenek jó, vagy rossz adósok. Igazolja ezt, hogy az ombudsmant több bizottsági ülésen sem tudták meggyőzni a támogató képviselők arról, hogy a lista a lakosságnak előnyös lenne. 

A hiteltanácsadók szerint semmilyen garancia nincs arra, hogy olcsóbban, gyorsabban, egyszerűbben juthatna hitelhez az, aki a listán kedvező eredményeket mutat, ilyen vállalást egyik bank sem tett, az sem tisztázott, milyen rendezőelvek alapján történne a minősítés.
Az sem tisztázott, hogy ki állná a lista költségeit, valószínű, hogy az az ügyfeleken csapódna le. Súlyos aggályt vet fel, hogy a felkerülő adatok ügyfél által történő előzetes ellenőrzésére nincs lehetőség, illetve nem elfogadott adatokat tartalmaz.

A jelenlegi KHR lista egyik nagy hibája, hogy utólagosan értesítenek a felkerülésről, ezért hiba, tévedés esetén a végleges törlés szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik, sokaknak nincs is energiájuk végigjárni, ezért indok nélkül vannak a listán, de azt nem kifogásolják, illetve az ismert kézbesítési szabályok miatt tudomást sem szereznek a felkerülésről. Ez részben a sokat kifogásolt kézbesítési szabályok módosításával, részben úgy lenne elkerülhető, hogy előzetes értesítést küldene a lista kezelője a beérkezett adatról, és az ügyfélnek lehetne ideje és módja a bejegyzés előtt azt javíttatni, vagy nyom nélkül töröltetni.

Kijelenthető, hogy a teljeskörű hitelinformációs rendszer nem pozitív adóslista, nem szolgálja egyetlen ügyfélkör érdekeit, nem biztosítja az adat ellenőrzésének és elfogadásának jogát, ezért az adatok felkerülésének valóságtartalma megkérdőjelezhető, és bevezetésére nem érett sem a hazai fogyasztói tudatosság, sem a szolgáltatói szokások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.