Pénz- és tőkepiac

Szövetségi bűnügy lett a Goldman-csalás

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium bűnügyi nyomozást indított a Goldman Sachs ellen a másodlagos jelzálogalapú értékpapírok értékesítése kapcsán.

A Goldman Sachs ellen korábban a tőzsdefelügyelet indított eljárást. A vád szerint a Goldman még 2007-ben fontos információkat hallgatott el, illetve valótlan adatokat közölt egyes subprime-kitettségű befektetési eszközökkel kapcsolatban, és ezzel egymilliárd dolláros kárt okozott. Az amerikai hatóság lépését a brit és német pénzügyi felügyeletek vizsgálatai követték.

Most új szintre emelkedett az ügy azzal, hogy – 62 képviselő kérésének megfelelően – büntetőjogi felelősség megállapítását kezdeményezi az Igazságügyi Minisztérium - jelenti az AP. A Goldman Sachs mindévig tagadta, hogy csalást követett volna el és a pénzintézet szóvivője szerint nem lepi meg őket a most bejelentett fordulat. A szóvivő leszögezte, hogy teljes mértékben együttműködnek a vizsgálatot végző szervekkel.

Az FTD a botrány kirobbanását követően úgy vélte, a Goldman Sachs elleni értékpapír-felügyeleti vizsgálat nagyobb kárt okozhat a nemzetközi tőkepiacokon, mint a világ légi forgalmát napokra megbénító izlandi vulkánkitörés.

A Goldman részvényeire tartósan erős nyomás nehezedik majd, és nem kizárt az sem, hogy változások jönnek a befektetési bank – a vizsgálat jogosságát változatlanul vitató – menedzsmentjében is. Llyod Blankfein elnök-vezérigazgató érdeke mindenesetre azt kívánná – mutattak rá elemzők –, hogy történjen valami olyan esemény, amely „eltünteti a címlapokról” a pénzügyi szolgáltatót. A tömeges lincshangulatnak, amely a Goldman ellen irányul, egyelőre nem látni a végét.

bűntető eljárás tőzsdefelügyelet Goldman Sachs Blankfein bűnügy
Kapcsolódó cikkek