BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét drágulhat az olaj

Hatalmas, 20 százalékos zuhanást produkált három hét alatt a WTI legközelebbi határidőre vonatkozó ára, majd a 70 dollár alatti szintről gyors felfelé tartó korrekció indult a hét második felében.

Az erősödés két nap alatt 75 dollár közelébe juttatta a jegyzést. Középtávon annak lesz jelentősége, hogy a fekete arany jegyzésára mennyire esik vissza. A kockázatvállalási hajlandóság összességében azonban mérsékelt, a dollár tartósan gyenge szinten tartózkodott, és a keresleti-kínálati fundamentumok sem kecsegtettek sok jóval.

Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) várakozásai szerint az idei év ismételten túlkínálatos lehet az olajpiacon, ráadásul az elmúlt hónapokban folyamatosan felfelé módosított keresleti várakozások kockázatokat hordoznak.
Szakértők szerint harmadára csökkenhet az arany és az ezüst árfolyama közötti különbség az elkövetkező években, mivel egyre nő az ipari kereslet az ezüst iránt – mondják. Az ezüst árfolyama jelenleg unciánként 18,23 dollár körül mozog, míg az aranyért unciánként 1212 dollárt kérnek. Ugyan a gazdasági válságok alkalmával az arany ára a keresletélénkülés miatt mindig megemelkedik, a következő években a különbség várhatóan az évszázados átlag alá esik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.