Pénz- és tőkepiac

Gyászos nap volt ma is: zuhanó árfolyamok, eladói nyomás - Összefoglaló

Erőteljes eladói nyomás jelentkezett pénteken délután a részvény- és a forintpiacon, zuhantak a részvényárfolyamok, csaknem 10 forintot erősödött az euró, megugrottak a hozamok az állampapírpiacon.

A forint pénteken nagyrészt az euró/dollár árfolyam alakulását követte, párhuzamosan a zloty és a cseh korona mozgásával. A forint pénteki gyengülése csak kisebb részben tudható be belpolitikai tényezők hatásának.

Hírügynökségi beszámolók szerint a magyarországi piacok mellett a globális piacok is esni kezdtek, ezt részben az államcsőddel kapcsolatos magyar politikusi kijelentések váltották ki. Többek között Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője péntek déli sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem tartja túlzónak Kósa Lajos Fidesz-alelnök előző napi, az államcsőddel kapcsolatos kijelentését. A görög példára utalva azt mondta, hogy Magyarországon az előző kormány meghamisította a gazdasági adatokat, csakúgy, mint a görögök. Görögországban már eljött az igazság pillanata, Magyarország még ez előtt áll - mondta.

Londoni elemzők pénteki értékelései szerint "tényszerűen hibás" Magyarország pénzügyi helyzetét Görögországéhoz hasonlítani. A Fidesz e nyilatkozatokkal valószínűleg inkább az adócsökkentések várható elmaradást igyekszik magyarázni ám ez "veszélyes" retorika, amely az önmegvalósítás kockázatával jár.

A nap végén a Magyar Nemzeti Bank közleményben rögzítette, hogy kitart 4,5 százalékos arányos hiányprognózisa mellett, s úgy látja javult az ország külső és belső pénzügyi egyensúlya.

Péntek délután negyed ötkor az eurót 287,31 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntekre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 282 forint körüli és a kora délelőtt elért 280 körüli jegyzéssel. A jegyzés a kora délutáni órákban 290 forint közelében is járt.

A dollárt 238,48 forinton jegyezték 1,2035 dolláros euró jegyzés mellett. Kora délelőtt a dollárt 229 forint körül, az eurót 1,2200 dollár körül jegyezték. Csütörtök délután a dollár jegyzése 227,20 forint volt 1,2224 dolláros euró mellett. A svájci frank jegyzése péntek délután 205,87 forint a délelőtti 199-200 forint után és a csütörtök délutáni 197 forint után. A frank jegyzése 207 forintnál is járt nap közben. 100 japán jent 259,35 forinton jegyeztek délután negyed ötkor a délelőtti 248 forint körüli és a csütörtök délutáni 245 forint körüli jegyzés után. A jen jegyzése 261 forintnál is járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,86 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel, 21.288,93 ponton zárt pénteken. A piac forgalma 90,0 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A pesszimista hangulatban az OTP árfolyama pénteken délután 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent a Budapesti Értéktőzsdén, ezért a papír kereskedését felfüggesztették. Nem sokkal később a papír árfolyamesése elérte a megengedett 15 százalékos napi maximumot, 4.624 forintig gyengült. Az OTP részvények ára 600 forinttal, 11,03 százalékkal 4.840 forintra esett, forgalmuk 72,5 milliárd forintot tett ki, ez az elmúlt egy év legmagasabb napi forgalma.

Egyes vélemények szerint félreértés miatt alakult ki pánik a magyarországi piacokon. A Concorde Értékpapír elemzője szerint ugyanis a világ vezető hírügynökségei tévesen úgy adták vissza Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének szavait. Ezekből tévesen arra lehetett következtetni, hogy a magyar kormány számol az államcsőd lehetőségével.

A csütörtöki 40 bázispont körüli emelkedés után péntek kora délutánra újabb 50-70 bázisponttal nőttek a hozamok a magyar állampapírok másodpiacán. A hozamok csütörtökön az államcsőd közvetlen veszélyéről szóló Kósa-nyilatkozat után ugrottak meg, pénteken pedig Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő Kósa kijelentését megerősítő kommentárja újabb lökést adott a hozamemelkedésnek.

Pénteken több mint egy évi csúcson járt a londoni kereskedésben a magyar törlesztéskockázatra köthető biztosítási tranzakciók díjszabása a magyar gazdaság helyzetéről szóló politikusi nyilatkozatok után. A magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítására kínált hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása az aznap délutáni londoni kereskedésben 423 bázispont körül mozgott, igen meredek, 115 bázispontos emelkedéssel az előző záróról. A CMA kimutatása szerint a magyar CDS-díjszabás legutóbb 2009. április 24-én járt 420 bázispont felett.

MTI Eco-->

forintárfolyam BÉT tőzsdei árfolyamok
Kapcsolódó cikkek