Kissé gyengült a svájci frank, ma döntés lehet a bankadóról
Itthon kis gyengüléssel, mínusz 0,64 százalékon nyitott A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, majd nem sokkal később már kicsiny pluszba fordult. A keddi záróértékhez képest a BUX 131,22 pontot csökkent. A vezető részvények esetében semmi említésre méltó árfolyamváltozás nem látszik a nyitás után; az OTP minimális pluszban, a Mol és az MTelekom kicsiny mínuszban tartózkodott fél tíz magasságában.
Ami a mai nap fontos eseménye lehet, az a bankadóról szóló kormánydöntés. Majd ezt követően kerülhet a Parlament elé a kormány javaslata.
A devizapiacokon ugyanakkor enyhülni látszik a hét eleji pesszimizmus; itton pedig külön kedvező üzenete van Szapáry György, kormányfői tanácsadó kijelentésének, mely szerint a Nemzetközi Valutaalappal egy elővigyázatossági készenléti hitelkeretről készítenek elő tárgyalásokat 2011-re, ami jelentősen növelheti a befektetői bizalmat.
A forint, nem kis mértékben e hír nyomán, erősödéssel kezdte a hét harmadik napját. Szerda reggel az euróval szembeni jegyzések 285,5 forintig süllyedtek, a svájci frankkal szembeniek a 217-es reggeli nyitáshoz képest a 216 forintos szintre estek. A svájci frank tegnap esti 1,318-ról ma reggelre 1,325-ig gyengült az euróval szemben. Egy dollárért reggel 9 óra után nem sokkal 234,38 forintot kértek a bankközi piacon.
A térségi valuták számára továbbra is veszélyt jelent, hogy Romániában bizonytalan a deficitcsökkentő intézkedések és a Nemzetközi Valutaalap támogatásának sorsa.


