BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyerni az ingadozáson

Kockázatos eszközökkel lehet sokat keresni a gyakran változó piacokon

Befektetés. Itt a második negyedéves gyorsjelentési szezon, ilyenkor elég gyakran váltanak irányt a tőzsdék, attól függően, hogy kellemes vagy kellemetlen meglepetést okozott-e egy-egy fontosabb cég az eredményeivel. Vannak olyan szakemberek, akik éppen ezért nem is javasolják ebben az időszakban a részvénybefektetéseket. „A kisbefektetőknek mostanában csak óvatosan kellene a piacon sertepertélniük” – mondja például Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember szerint legfeljebb akkor érdemes egy-egy részvényt megvásárolni, ha az nagyon alulértékelt, a nagyon túlértékelt papírok esetében pedig érdemes lehet esésre fogadni.

Több szakember is egyetért abban, hogy az ingadozásból profitálni igazán csak kockázatos eszközökkel lehet. Ahogy az elmúlt időszakban láthattuk, a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX több százalékot is emelkedhet vagy süllyedhet naponta, ezen az ügyes és szerencsés „daytrade-elők” sokat kereshetnek. Az egyedi részvények mellett az átlagosnál ingadozóbb, például feltörekvő részvénypiacokon befektető alapokkal is lehet hasonló játékot játszani – mondja Cserháti András, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezető termékmenedzsere. Ezt azonban az alapkezelők nem szeretik, sőt egyes piaci szereplők egyes konstrukcióknál még büntetődíjat is kivetnek azokra a kliensekre, akik nagyon gyorsan, a vásárlás utáni egy-két héten belül visszaváltják a befektetési jegyeiket. Az alapok tőkéjének megóvásával egyébként azokat a befektetőket is próbálják megvédeni, akik hosszabb távra vásárolták a befektetési jegyeiket.

Ha végképp kitör a pánik a tőzsdéken, és extrém módon megnő a volatilitás, a kifejezetten a piacok ingadozását követő, úgynevezett félelemindexek megvásárlásával is lehet nyerni. Az amerikai S&P 500 volatilitását az úgynevezett VIX méri, a frankfurti börzéét pedig a VDAX, mindkettőnek az emelkedésére lehet spekulálni tőzsdén kereskedett alapokon (ETF) keresztül. Ezek az – egyébként magas kockázatú – alapok jellemzően akkor teljesítenek a legjobban, amikor a részvénypiaci mutatók esnek.

A forint árfolyama is sokat ingadozott az elmúlt napokban, volt, hogy egyetlen nap alatt 10 forintot is drágult az euró. Ezt is ki lehet használni, ha a kereskedési sáv megfelelő pontjain vásárolja és adja el a befektető az uniós fizetőeszközt. Az eurót Czachesz szerint 275 forint környékén érdemes beszerezni, 290 forintnál pedig érdemes eladni a közös európai pénzt.

A devizapiaci spekulációk is meglehetősen kockázatosak, a hazai befektetők többsége viszont éppen hogy a biztonságra törekszik. Számukra a jelenlegi helyzetben inkább az a kérdés, hogyan lehet védekezni a piacok kilengései ellen. Aki a forint gyengülésétől tart, annak Cserháti olyan külföldi piacokon befektető alapokat ajánl, amelyek nem fedezik a devizakockázatokat. Ezeknek az egyik előnye, hogy a forint gyengülése esetén még akkor is nyerhet rajtuk a hazai befektető, ha a bennük lévő eszközök árfolyama az eredeti devizában éppen esik.

„Az is jó megoldás lehet ilyenkor a kockázatok kezelésére, ha az ügyfél aktívan kezelt abszolút hozamú alapot választ, így a döntéseket a nehéz időkben az alapkezelők szakembereire bízza” – mondja Varga Zalán, az Erste Alapkezelő Zrt. értékesítési és termékfejlesztési igazgatója. HB






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.