BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cserék a pesti kosárban

Októberben új papírral bővül a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kosarába bekerülnek az RFV Nyrt. részvényei, míg az Állami Nyomda és a Synergon részvényei kikerülnek az index számításából - közölte a BÉT a honlapján.

A kis és közepes részvények árfolyammozgását tükröző BUMIX index változatlan marad. Az index összetételének szeptemberi felülvizsgálatakor ugyan három részvény, a Danubius, az Émász és a Zwack másod ízben nem felelt meg az indexbe kerülés kritériumainak, ám a BÉT Index Bizottsága úgy döntött, hogy az indexstabilitás érdekében ezek a papírok is benne maradhatnak a kosárban.

A BUX összetevői közül a TVK, a BUMIX kosarában lévő részvények közül pedig az Állami Nyomda, a FreeSoft, a Humet és a TVK első ízben nem teljesítette a feltételeket. A szabályok szerint, ha egy részvénysorozat egymás után két felülvizsgálatkor nem felel meg a kritériumoknak, akkor a bizottság döntése alapján kikerül az indexkosárból.

A BÉT évente kétszer, márciusban és szeptemberben vizsgálja felül az indexeket. A BUX kosara október 1-jétől a következő 12 részvényt tartalmazza: Econet, Egis, FHB, Fotex, Magyar Telekom, Mol, OTP, PannErgy, Rába, Richter, RFV, TVK.

    A BUMIX kosarában 18 részvény szerepel: Állami Nyomda, Danubius, Econet, Egis, Émász, FHB, Fotex, FreeSoft, Genesis, Humet, KEG, PannErgy, Phylaxia, Rába, RFV, Synergon, TVK, Zwack Unicum

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.