Pénz- és tőkepiac

Surányi 40 százalékkal csökkentené a törlesztőket - Új terv

A törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentésével kezelné az ingatlanhitelesek egyre súlyosbodó gondjait Surányi György, Tomas Spurny és Barta György. A szerzők által javasolt radikális megoldás fájdalmas az állam, a hitelesek és a bankok számára is, és a kilakoltatási tilalom eltörlésével számol.

A szerda reggel az fn.hu-n nyilvánosságra kerülő javaslat két ponton is jóval radikálisabb, mint a kormány és a bankszövetség között körvonalazódó megállapodás.  Az első: az indítvány szerint a devizahitelesek döntő többségének át kellene váltani kölcsönét forint alapúra. Ennek módja az lehetne, hogy a svájci nemzeti bank piacon kívüli műveletben jelentős mennyiségű svájci frankot adna el euróért cserébe a Magyar Nemzeti Banknak.

Az MNB ezt az összeget – szintén piacon kívüli művelet keretében – továbbadná a kereskedelmi bankoknak, amelyek ebből visszafizethetnék svájci frank alapú bankközi kölcsöneiket, így lehetővé válna, hogy ügyfeleik tartozását forintosítsák. A lépéssel az árfolyamveszteséget (vagyis a lakáshitel felvételekor fennállt árfolyam és a beváltáskori árfolyam különbségét) az ügyfelek kifizetnék, így a bankrendszer egészéből eltűnne a devizahitelezés jelentette kockázat.

A javaslat második, radikális eleme az, hogy az ügyfelek havi törlesztőrészletét visszaállítanák a válság előtti szintre, vagyis 30-40 százalékkal csökkentenék. Ennek módja részben állami kamattámogatás, részben a futamidő meghosszabbítása, részben pedig a kereskedelmi bankok áldozatvállalása. A csökkentett törlesztőrészlet előnyeiből a bank elképzelése szerint a fizetőképes adósok is részesülhetnének. 

A bajba jutott lakáshiteleseknek szánt mentőcsomag az MTI információi szerint akár már a jövő héten a kormány elé kerülhet. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) strukturális reformprogram végrehajtásáról szóló tájékoztatója szerint a kormány olyan megállapodásra törekszik a bankszövetséggel, amely egyebek mellett megoldást nyújt a devizahitelesek problémáira, emeli a bankok állampapír-keresletét, segíti a kkv-szektor finanszírozását és egy otthonteremtési program elindítását, illetve az euróalapú hitelezés helyreállítását, ugyanakkor a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást.


 

Surányi devizahiteles mentés mentő MNB kamat
Kapcsolódó cikkek