BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: csütörtökön közli a kormány a devizahiteles-csomagot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Orbán Viktor délutáni sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette: a kormány csütörtökön jelenti be, a szakértői egyeztetések után milyen módon oldják meg a bajba jutott devizahitelesek problémáját.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben úgy fogalmazott, a kormány nem kívánja tovább terhelni a bankrendszert, miután az intézetekre már így is komoly bankadót vetettek ki. A kormány folytatja a tárgyalást a Bankszövetséggel tekintettel arra, hogy a kilakoltatási moratórium július elsejei feloldásáig még van idő.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója múlt pénteken jelentette be, hogy jelentős előrelépés történt a bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, több pontban sikerült megállapodásra jutni, a nemzetgazdasági miniszter például egyetértett azzal, hogy a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészletének számításakor 180 forinton rögzítsék az árfolyamot.

A bankszövetség pénteken arra számított, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások várhatóan kedden lezárulnak, s a felek közös bejelentést tesznek. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság sajtóirodája az MTI érdeklődésére hétfőn közölte: a kormány ülésezik kedden, ám a napirend még nem ismert.

Az MTI információi szerint az előzetes várakozásokkal szemben legfeljebb a hét második felében várható bármilyen közös bejelentés. Az, hogy a tárgyaló felek miről számolnak be, egyebek között attól függ, hogy a kormányoldal ragaszkodik-e a bankadóhoz. A kormány azt szeretné, ha a bankok még 2013-ban és 2014-ben is a jelenlegi különadó 50 százalékának megfelelő mértékű különadót fizetnének be a költségvetésbe, ám nehezen elképzelhető, hogy ezt a hitelintézetek tulajdonosai önként vállalnák.

Az Equilor is úgy tudja, az eredeti tervek ellenére a mai nap helyett feltehetően csütörtökre tolódik a véglegesítés. A Magyar Bankszövetség nyilatkozata alapján a bankok megegyeztek a kormánnyal a svájci frank hitelek 180 forintos árfolyamon történő rögzítésében és a végleges verzió a héten láthat napvilágot. A tervezett intézkedések valószínűleg nem hatnak a forint árfolyamára. A háztartási szektor svájci deviza hitelállománya 3870 milliárd forintot (20,79 milliárd dollár) tett ki március végén. Az összeg Magyarország éves GDP-nek megközelítőleg a 15 százaléka. Bár a lépés segíti a hitelfelvevőket rövidtávon, nem fog érdemben hozzájárulni a hitelezési aktivitás növekedéséhez - írja az Equilor.

A kormány február óta folytat egyeztetést a szakértőkkel, köztük a Magyar Bankszövetséggel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.