BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Verseny a reálhozamért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Vetekednek a reálhozamért a különböző pénzügyi intézmények. Az alapkezelőknél is megjelentek az igazán hosszú távra szóló ajánlatok, a forgalmazó bankok pedig elkezdték befektetési alapokra is alkalmazni a biztosítók rendszeres megtakarítási ajánlatait.

Mintegy 230 milliárd forintnyi reálhozam érkezik meg a napokban-hetekben az egykori magánnyugdíjpénztári tagok számlájára. Erre a pénzre már számos befektetési szolgáltató is pályázik akciós ajánlataival. A pénzügyi intézmények az öngondoskodás iránti fokozott igényt meglovagolva próbálják eladni idén nyáron a különféle konstrukcióikat. Az egyik újdonság a befektetési alapokra szóló rendszeres vásárlási megbízás. Ez az ötlet nem teljesen új keletű, hiszen a rendszeres díjfizetésű unit-linked biztosítások hasonló elven működnek, a befektetési alapokat azonban korábban jellemzően nem így értékesítették. Most azonban egyebek között az OTP, a Budapest Bank és az UniCredit is előállt olyan konstrukciókkal, amelyeknél havonta kisebb összegben is lehet befektetési jegyeket vásárolni. Szintén a biztosítói és a nyugdíjpénztári piacról származó ötletet karolt fel a Pioneer Alapkezelő, amikor nemrég elindította Horizont alapcsaládját. A 2020-as, 2025-ös és 2030-as lejáratra optimalizált termékek kockázatosságát az idő előrehaladtával fokozatosan tervezi csökkenteni az alapkezelő.

A nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatban számos akció is zajlik. Az OTP-nél például elengedik az idén a nyugdíj-előtakarékossági számla számlavezetési díját. Az Aegonnál az önkéntes nyugdíjpénztár akciózik, azok között, akik legalább 60 ezer forintot befizetnek a számlájukra, 3D-s tévékészüléket sorsolnak ki. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár is díjazza a sokat befizetőket, náluk a legmagasabb összeget elhelyező tagok kaphatnak műszaki cikkeket és szállodai utalványt.

Érdekesség, hogy a nyugdíjkasszák, a bankok és a biztosítók mellett az egészségpénztárak is pályázni kezdtek a reálhozamra. A Patika Egészségpénztár például azt írja a honlapján: a pénzügyi intézmények ajánlatai közül „szinte egyik sem vetekedhet az egészségpénztári befizetés előnyeivel”. Azoknak ugyanis, akik a számlájukat egyéni befizetéssel gyarapítják, 20 százalékos szja-kedvezmény jár, a számlán lévő megtakarítás elköltésével pedig nem kell hosszú évekig várni, mint egy önkéntes nyugdíjpénztárnál.

Várhatóan csak a töredékét fektetik majd be

A visszalépett magán-nyugdíjpénztári tagok döntő többsége készpénzben kérte a reálhozamot, mindössze 2 százalék körül van azok aránya, akik önkéntes nyugdíjpénztári számlára kérték a kifizetést. A szakértők szerint az átlagos, 70-80 ezer forint körüli összegeket jellemzően felélik majd az emberek.

Szakértők becslései szerint a kifizetett pénzeknek nagyjából csupán a tizede kerülhet hosszabb távú, nyugdíjcélú megtakarításokba. Azok közül is, akik több százezer forintot kapnak készhez, legfeljebb minden negyedik-ötödik egykori kasszatag választja majd az öngondoskodást.

Szakértők becslései szerint a kifizetett pénzeknek nagyjából csupán a tizede kerülhet hosszabb távú, nyugdíjcélú megtakarításokba. Azok közül is, akik több százezer forintot kapnak készhez, legfeljebb minden negyedik-ötödik egykori kasszatag választja majd az öngondoskodást. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.