BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős változás az intézményi megtakarítások állományában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Vagyonkezelés. A második negyedévben a pénztárak és vagyonkezelőik a magán-nyugdíjpénztári vagyon jelentős részét átadták a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak, így a pénztári vagyon jelentősen csökkent, és a biztosítói lépett elő a legnagyobb csoporttá. Emellett az egyéb vagyonok aránya, amely hosszú távon 5 és 7 százalék között mozgott, most 13 százalékra ugrott – áll a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) a regiszterében.

A regiszterben összesített intézményes megtakarítás harminc százalékkal csökkent 2011 második negyedében, így annak végén 6852 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a befektetési alapok vagyona 0,7, míg a vagyonkezelt vagyon 49 százalékkal csökkent. Az intézményes megtakarítások szerkezetében számottevő változás következett be a magán-nyugdíjpénztári vagyonátadások hatására. A vagyonkezelt vagyon 35 százaléka maradt pénztári pénz, 52 százaléka biztosítói vagyon, 13 százalék pedig az egyéb kategóriába sorolható.

A negyedévben az intézményes megtakarítások drasztikus csökkenése mellett a lakossági forintbetétek állománya 0,3 százalékkal nőtt, így az intézményes megtakarítások aránya a lakossági forintbetétekhez képest ezen időszakban öt évvel korábbi szintre csökkent.

Az 1577 milliárd forintos biztosítói vagyon kisebb részét a unit-linked termékek teszik ki – ez az adatszolgáltatók összesített adatai alapján 647 milliárd forint –, míg a nagyobb részt az egyéb biztosítói vagyonok (például a biztosítási tartalékok) jelentik. Összesítve az egyéb biztosítói vagyon június végén 930 milliárd forint volt. A negyedévben mind a unit-linked portfóliókban, mind az egyéb biztosítói vagyonok tekintetében hasonló tendencia figyelhető meg, azaz csökkent a részvények aránya, míg a magyar és külföldi állampapírok súlya nőtt.

A pénztári vagyon 2011. június 30-án 1081 milliárd forintot tett ki, szemben a március végi 3969 milliárddal. A magán-nyugdíjpénztári vagyonátadás után a pénztárakon belül az önkéntes kasszák részaránya megközelíti a háromnegyedet, míg a magánnyugdíjpénztárak csupán az egynegyedet. A pénztárak portfólióin egyértelműen látszik a kevésbé kockázatosabb eszközök arányának növekedése, a kockázatosabbak arányának csökkenése mind a hazai, mind a külföldi eszközöket tekintve. A hazai állampapírok aránya 53 százalékról 62-re ugrott, ezzel párhuzamosan pedig a hazai részvényeké 9 százalékról 6-ra zsugorodott, a külföldi részvényeké pedig 26 százalékról 16-ra esett. n VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.