A trojka szerint is kisiklott a görög hitelprogram
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy szükség esetén további pénzügyi támogatást adjon Görögországnak” – nyilatkozott Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke, versenypolitikai biztos a Dow Jones hírügynökségnek. Arra a kérdésre, hogy ez több készpénzt jelent-e, Almunia határozott igennel válaszolt. Ez az első alkalom, hogy egy magas rangú uniós tisztségviselő nyilvánosan is egy Görögországnak nyújtandó újabb pénzügyi mentőcsomag mögé állt. Görögország számára eddig két nemzetközi mentőcsomagot hagytak jóvá, az egyik 110 milliárd euróról, a másik 174 milliárd euróról szól.
Nem volt jobb véleménnyel a görögökről az EU/IMF/EKB-küldöttség egy tagja sem, aki a Guardiannek azt mondta: „Görögország nagyon letért az útról, az adósság fenntarthatóságáról szóló elemzésünk elég szörnyű eredménnyel fog szolgálni.” A forrás szerint a trojka úgy látja, a görögöknek nem sikerült betartaniuk a költségvetési deficit csökkentését célzó ütemtervet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a görög gazdaság a várt öt helyett több mint hét százalékkal zsugorodhat idén, ami már önmagában a GDP-arányos államadósság növekedéséhez vezet majd.
A görögök azzal érvelnek, hogy az ország épp a nemzetközi szervezetek által elvárt megszorítások miatt csúszott még mélyebb recesszióba. Antonisz Szamarasz kormányfő azért még nem adta fel, hogy megegyezzen az újabb kiadáscsökkentésről. Tegnap az egészségügyi és a munkaügyi miniszterrel tárgyalt arról, hogy további 2,8 milliárd eurót vonjanak ki az egészségügyből, ötmilliárd euróval szűkítsék a munkanélküli és egyéb segélyek, juttatások keretét, valamint plafont vezessenek be a nyugdíjakra. A trojka összesen 11,7 milliárd eurós újabb takarékossági csomagot vár el Athéntól két évre vetítve, amit a kormány szeretne négy évre nyújtani.
Antonisz Szamarasz kormányfő ma találkozik José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel.


