Lesz mit nézniük a turistáknak
Jól lobbizott Debrecen, hiszen a stadionfejlesztés után újabb két pályázata nyert. A kétmilliárd forintos nagyerdei projekttel hosszú idő után pont kerülhet a szabadtéri színpad ügyére, mert a pályázatnak köszönhetően megújulhat a létesítmény. Fontos eleme a fejlesztésnek a Békás-tó rehabilitációja is. Mintegy egymilliárd forintos pályázati pénzből befejezheti az egyházközség azokat a felújításokat, melyek a Nagytemplom korábbi restaurációiból kimaradtak.
Büszke lehet a pécsi városvezetés, ugyanis kiemelt turisztikai beruházásként támogatja a kormány a Pécsi Állatkert és környéke felújítását, valamint a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztését. Előbbinél például a bemutatott fajok körét elsősorban őshonos fajokkal bővíthetik, a püspökségnek pedig olyan részei nyílhatnak meg a másfél milliárd forintos támogatás révén, amelyek eddig a látogatók számára elérhetetlenek, ismeretlenek voltak.
Békéscsaba 2014-ben a CsabaPark nevű hatalmas csarnokban (1 milliárd forint) rendezheti a kolbászfesztivált, és fogadhatja illusztris vendégeit, Szolnok egy repülőmúzeummal gazdagodik, (2 milliárd forint), de a szocialista vezetésű Szeged is növelheti a dóm vonzerejét (2 milliárd forint).
Jut pénz a kastélyokra is. Az észak-magyarországi projektek között a legnagyobb a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója, de a gyulai, a keszthelyi, az ozorai és az edelényi kastély is kap 1-2 milliárd forintot. Míg a zempléni füzéri várat teljesen újjáépítik.
A kerékpárosok is örülhetnek, mert bővül az országos hálózat. A legfontosabb talán a Tisza-tói körgyűrű és a hortobágyi összekötés kiépítése. Szép útvonal lesz a Zagyva menti kerékpárút Salgótarjántól a szolnoki torkolatig.
A döntéshozók kiemelten kezelték a vallási turizmust, hiszen az említett szegedi, debreceni és pécsi templomfelújítások mellett a pannonhalmi és somogyvári apátság is szép összeget nyert. Első látásra döbbenetes adat, hogy a mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztésére 2,4 milliárd forintot szavaztak meg. Szintén érdemes lesz odafigyelni arra, hogy 1,6 milliárd forintból miként épül ki a Bajai Halfőző Fesztivál háttér-infrastruktúrája.
Tömegek a Várkertben?
Jóváhagyta a kormány a Várkert Bazár felújításának támogatását: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt projekt 6,5 milliárd forintot kaphat. A kormányhatározat szerint így lehetőség nyílik egy, a főváros turizmusában meghatározó, nemzetközileg is jelentős, de önállóan is egyedi vonzerőt jelentő turisztikai termék fejlesztésére. Úgy kalkulálnak, hogy a felújítás után évi 250 ezer látogatót vonz a műemlék. A közbeszerzési pályázat nyertese a Középülettervező Zrt. lett, a kizárólag uniós pénzből megvalósuló beruházás ősszel indul, és várhatóan 2014 márciusára fejeződik be.


