Ma lesz a kamatdöntő ülés
Az állampapír-piaci határidős jegyzések 25 bázispontos csökkentést áraznak.
A Monetáris Tanács múlt havi kamatdöntő ülésén két külső tanácstag, Cinkotai János, Kocziszky György 25 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott, s mint a rövidített jegyzőkönyvből kivehető, azt hangsúlyozták, hogy a reálgazdaság számára súlyos terhet jelent az irányadó kamat jelenlegi szintje.
Kocziszky György, mellet a monetáris tanács harmadik külső tagja, s Gerhardt Ferenc is úgy nyilatkozott a Reuters-nek a hónap elején, hogy a tanács közel áll a monetáris enyhítéshez a gazdaság támogatása érdekében, s nem tétovázhat a kamatcsökkentéssel, amennyiben folytatódik a hangulat javulása a piacokon. Cinkotai János a tanács februári kamatdöntő ülése óta minden alkalommal a csökkentés mellett szavazott és júliusban először talált ehhez társat.
Londoni elemzők szerint a hónap közepén nyilvánosságra hozott recessziót mutató GDP-jelentés nehéz helyzetbe hozza a tanács tagjait, ám véleményük szerint a recesszió nem lesz meghatározó tényező a monetáris tanács következő kamatdöntéseiben, mivel a kamatcsökkentéshez az kell, hogy a tagok megfelelőnek találják a kockázati felárakat, amihez az IMF/EU-megállapodásra lesz szükség.
A jelenlegi 7,0 százalékos alapkamat tavaly december óta érvényes, 2010. áprilisától novemberéig 5,25 százalékon érte el az alapkamat eddigi legalacsonyabb szintjét.


